EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Távozniuk kell az amerikai katonáknak Nigerből

Tavaly júliusban vették át a hatalmat a puccsisták
Tavaly júliusban vették át a hatalmat a puccsisták Szerzői jogok AP/AP
Szerzői jogok AP/AP
Írta: Euronews és MTI
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Nigerben hatalmon lévő katonai vezetés szombaton "azonnali hatállyal" felmondta az Egyesült Államokkal 2012-ben kötött katonai együttműködési megállapodást, miután magas rangú amerikai tisztviselők háromnapos látogatást tettek az afrikai ország fővárosában, Niameyben.

HIRDETÉS

"Niger kormánya, figyelembe véve népe törekvéseit és érdekeit, teljes felelősséggel úgy döntött, hogy azonnali hatállyal felmondja az amerikai katonai személyzet és az amerikai védelmi minisztérium civil alkalmazottainak Niger területén lévő státuszára vonatkozó megállapodását" - derült ki Amadou Abdramane, a nigériai kormány szóvivőjének közleményéből.

A szombat este az országos televízióban felolvasott nyilatkozatban Abdramane azt mondta, hogy az amerikai katonai jelenlét "törvénytelen" és "sért minden alkotmányos és demokratikus szabályt".

Niamey szerint ezt az "igazságtalannak" minősített megállapodást az Egyesült Államok "egyoldalúan", "egy szóbeli jegyzékkel" kényszerítette ki 2012. július 6-án.

A nigeri döntés nem sokkal a Molly Phee afrikai ügyekért felelős külügyi államtitkár-helyettes vezette amerikai küldöttség távozása után született.

Háromnapos látogatása során Molly Phee nem tudott találkozni a katonai rezsim vezetőjével, Abdourahamane Tianival - közölte egy nigériai kormányzati forrás.

"Az amerikai küldöttség érkezése nem felelt meg a diplomáciai gyakorlatnak" - magyarázta Abdramane szombaton, hozzátéve, hogy az amerikai kormány "egyoldalúan" tájékoztatta Niameyt az érkezés időpontjáról és a küldöttség összetételéről.

Az Egyesült Államoknak valamivel több mint ezer katonája van Nigerben, akik a dzsihadisták elleni harcban vesznek részt, és Agadezben (Niger középső részén) jelentős drónbázist is fenntartanak.

Röviddel azután, hogy 2023. július 26-án puccsal hatalomra kerültek, a niameyi tábornokok felmondták a Franciaországgal kötött katonai együttműködési megállapodásokat. Az utolsó francia katonák december 22-én hagyták el Nigert.

Miközben Niger összerúgta a port a Nyugattal, Magyarországgal jó a viszony

Január elején magyar külügyi delegáció tárgyalt a Száhel-övezetben fekvő országban az illegális migráció és a terrorizmus elleni fellépésről. A magyar kormány ugyan nem ismeri el a puccsal hatalomra kerül afrikai kormányt, de a diplomáciai kapcsolatok nem szakadtak meg.

"Többen gondolják úgy az Európai Unión belül, hogy bár tavaly júliusban egy puccs során elmozdították az államfőt, kezdeni kell valamit Nigerrel, hiszen a szomszédunk szomszédja-elven lényegében az EU külső biztonsági övezetének szerves részét képezi" – mondta akkor az InfoRádiónak a Száhel-övezetért felelős különmegbízott, Máthé László Eduárd. 

Magyarázata szerint a nigeri kormányzat eltörölte az országon áthaladó emberkereskedelmet szankcionáló törvénycsomagot, ezért gyakorlatilag felszabadult az illegális migrációs útvonal Európa felé. Mint mondta, alapvetően ez motiválta a küldöttséget arra, hogy odalátogasson és felvegye velük a kapcsolatot.

Az EU rendőrségi missziójának is távoznia kellett az országból nem rég

A nigeri katonai vezetéssel kialakult vitát követően az Európai Unió civil missziója (EUCAP) dolgozóinak is a lehető leghamarabb el kellett hagyniuk a nyugat-afrikai országot még március elején.

"Rövid távon az EU rákényszerül, hogy felgyorsítsa az EUCAP Száhel Niger missziójának kivonását. A misszió nemzetközi személyzete, amelyet az uniós tagállamok bocsátottak rendelkezésre, a lehető leghamarabb vissza fog térni Európába" - közölte egy uniós szóvivő Brüsszelben március elsején.

Korábbi elképzelések szerint májusig tervezték az EUCAP kivonását, amelynek keretében helyi biztonsági erőket képeztek ki. A nyugat-afrikai ország júliusban hatalomra került katonai vezetése decemberben vonta vissza a 12 éve működő misszió engedélyét.

Az EUCAP mintegy 120 fős kontingensével a helyi biztonsági erők kiképzését szolgálta a szélsőségesek gerjesztette erőszak, valamint a kábítószer-, fegyver-, illetve embercsempészet elleni harcban.

A tavaly júliusi puccsot követően az ország új katonai vezetése elfordult korábbi partnereitől, különösen pedig az egykori gyarmattartó Franciaországtól. A misszió Agadez városában fenntartott irodáját az észak felé tartó migrációs útvonal mentén már bezárták.

Az EU mindemellett hevesen tiltakozott egy razzia ellen, amelynek során február végén lefoglalták a rendőrségi misszió felszerelését az EUCAP nigeri fővárosban, Niameyben lévő központjában.

Az EU egyik szóvivője elfogadhatatlannak és az EU iránti bizalom megsértésének nevezte a razziát. Hozzátette, hogy a központban talált felszereléseket, amelyek mindössze a misszió biztonságát szolgálták, annak rendje és módja szerint jelentették a helyi hatóságoknak.

HIRDETÉS

A terrorizmus elleni küzdelemben a 26 millió lakosú Niger volt az Egyesült Államok, Franciaország és más európai országok utolsó demokratikus szövetségese a puccsig a Száhel-övezetben, ahol különböző iszlamista csoportok tevékenykednek. Niger mindemellett az Európába tartó afrikai migránsok egyik fontos tranzitállama.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Magyarország lehet a híd az EU, és a migrációt legalizáló Niger között

Brüsszelt aggasztja a nigeri emberkereskedelem újjáéledése

Franciaország kivonul Nigerből