NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az elsüllyesztett orosz hadihajó magával rántotta a flottaparancsnokot is

Tapasztalt katona süllyedt el
Tapasztalt katona süllyedt el Szerzői jogok Russia Defense Ministry - X
Írta: Ferenc SzéF
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Mint arról beszámoltunk, ukrán öngyilkos tengeri drónok végeztek a Fekete-tengeri orosz flotta egyik nagy pártraszálló hajójával. Ez olyan súlyos veszteség, ami azonnal a tapasztalt flottaparancsnok fejébe került.

HIRDETÉS

Valószínűleg lemondásra kényszerítették Viktor Szokolov admirálist, de azt a katonai ügyekben járatos és a Kremltől kiszivárogtatott információkat továbbadó háborúpárti „Z-bloggerek” sem tudják biztosan, hogy a tengernagy lemondott-e vagy menesztették. Összesítéseik szerint az ukrajnai háború óta Szokolov az ötödik tábornoki rangú parancsnok, akitől megvált a flotta. 

A legnagyobb befolyású Rybar-blog szerint ez példátlan a korábbi hadtörténetben, mert az ilyen magas posztokon legalább 10-15 évi szoktak szolgálni. Maga Szokolov úgy került a posztjára, hogy elődjét, Igor Oszipov tengernagyot egy évvel korábban leváltották, mint a Moszkva vezérhajó elvesztéséért felelősé tett parancsnokot. 

Az admirális feladatkörét eddigi helyettese (vezérkari főnöke), Szergej Pincsuk altengernagy vette át, aki korábban a Kaszpi-tengeri flottát vezette. Az új és valószínűleg csak ideiglenes parancsnok 2022 februárja óta az Európai Unió személyes szankciói alatt áll, és az orosz hatóságok is folytattak ellene vizsgálatot 2021-ben.

Szergej Pincsuk
Szergej PincsukRussia Defende Ministry

A lemondott (vagy leváltott) Szokolov, a „Haza érdemrend”, a „Katonai érdemérem” és a „Nakhimov Érdemrend”, ami a haditengerészet legmagasabb kitüntetése. Szokolov irányította az orosz flotta hadjáratát Szíria partjainál 2020-ig. 

A fekete-tengeri flotta parancsnoki váltásáról az ukrán csapás utáni napon jelentek meg az első híradások. A Caesar Kunikov nagyméretű partraszállítót (deszant) az ukrán fegyveres erők két tengeri drónnnal semmisítették meg. A Rybar tudomása szerint Ukrajnának 200 ilyen fegyvere áll még bevetésre készen. 

A Kunikov fedélzetén a támadás pillanatában 89 matróz tartózkodott, de az előzetes információk szerint ők életben maradtak. Az orosz védelmi minisztérium nem kommentálta a rajtaütést.

A Lengyelországban gyártott Rapocha osztályú Caesar Kunikov egyike volt annak a hét nagy deszant hajónak, amelyeket a Fekete-tengeri flotta koncentrált a háború kezdete előtt. A jármű 10 páncélos és 360 katona szállítására volt alkalmas. 

A Kunikov a Vörös-tengeren
A Kunikov a Vörös-tengerenArabNews

Az egység tevékenyen részt vett a szíriai polgárháborúban, amibe Oroszország 2016-ban avatkozott be a damaszkuszi rezsim védelmében. 

A hajó több konfliktusban is részt vett az orosz haditengerészet színeiben. 1999-ben őt és a fekete-tengeri flotta 3 másik partraszállító hajóját az orosz kontingens bevetésére használták a koszovói KFOR-misszióban  A hajó 2008-ban részt vett az orosz-grúz konfliktusban is. 2015 októberében küldték Szíriába küldték fegyverekkel és lőszerekkel a Szíriai Arab Hadsereg számára, de akkor katonákat nem szállított. 

Sorozatos veszteségek

Az ukrán fegyveres erők eddig öt ilyen hajót lőttek ki vagy tettek harcképtelenné. A Kunikov előtt már elsüllyesztették a Novocserkaszk, a Szaratov, a Gornyak és Minszk egységeket. 

A katonai elemzők szerint ezek a csapások szinte lehetetlenné teszik, hogy Oroszország nagy tömegű katonaságot tegyen biztonságban partra Odessza térségében, ami pedig a fő tengeri stratégiai célpont, és melynek bevételét az ukrajnai front korábbi parancsnoka, Szergej Szurovikin vezérezredes tavaly szeptemberre jósolt. A képen ő az, aki időközben belegabalyodott a Prigozsin lázadásba, és azóta eltüntették a színről).

Orosz deszantosok a Vörös téren
Orosz deszantosok a Vörös térenpravda.ru

Az Oryx nyílt forrású adatokon alapuló számítása szerint a háború két éve alatt Oroszorszá összesen mintegy 20 hadihajót veszített köztük partraszállítókat, tengeralattjárókat és a Moszkva zászlóshajó cirkálót. 

Ukrajna inváziója előtt a Fekete-tengeren állomásozó orosz flotta 70 hajóból állt. Ezek pótlása azért is szinte lehetetlen, mert Törökország fenntartja a hadihajók áthaladási tilalmát a Boszporuszon.

Külső hivatkozások:

Tisztogatások az orosz hadseregben
Szokolov bukása
Oszipov leváltása
A Rybar blog
A Kunikov pusztulása

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Ukrán drónok süllyesztettek el egy orosz partraszálló hajót a Krím partjainál

Drón-cunamit ígér az ukrán hadsereg Oroszországnak a tél folyamán

Katonai drónokat gyárt saját pénzéből egy ukrán vállalkozó, de a kijevi kormány nem segíti