Iránba tartó élelmiszerszállítmányra támadtak az Iránhoz köthető jemeni húszik

A Star Iris
A Star Iris Szerzői jogok Wikimedia Commons/WesselFinder
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Elemzők szerint vagy nem tudták, hogy milyen hajóra támadnak, vagy meg akarták mutatni, hogy akcióikban teljesen függetlenek.

HIRDETÉS

Két rakétát lőttek ki egy Iránba tartó teherhajóra az Iránhoz kötődő jemeni húszik hétfőn  a Vörös-tengeren. Kisebb károk keletkeztek a hajón, személyi sérülés nem történt, és hajózásra alkalmas maradt jármű. A Marshall-szigetek lobogója alatt közlekedő jármű görög tulajdonban van, de amerikai hajóként emlegetik. 

A kedd reggeli támadás az első alkalom, hogy a húszik Iránba tartó hajót vettek célba azóta, hogy a Hamász-izraeli háború kezdete óta a palesztinokkal való szolidaritás jegyében a nemzetközi vízi útvonalon csapásokat mérnek az Izraelbe tartó vagy az Izraellel szövetséges országok hajói ellen. A hírt amerikai védelmi tisztviselők közlése alapján közölte a Reuters.

Kukoricaszállítmányt vitt Brazíliából Iránba a most megtámadott hajó, aStar Iris, valószínűsíti a CentCom és a Kpler kereskedelmi elemzőcsoport. Ishan Bhanu, a Kpler egyik vezető elemzője úgy véli, hogy mivel a hajó Iránba vitt élelmiszert, így kapitánya nem tartott attól, hogy az Iránhoz köthető húszik támadási célpontként tekintenek a járműre. Irán élelmiszerbiztonságában jelentős szerepet játszik a brazil import, az Iránba tartó kukoricaszállítmányok többsége a dél-amerikai országból származik.

Irán még nem reagált az oda tartó kukoricaszállítmányt ért támadásra. Az amerikai szankciók nem terjednek ki az iráni élelmiszerimportra.

A Közel-Kelettel foglalkozó biztonsági szakértók ugyanakkor nem zárják ki, hogy nem véletlenül támadtak az Iránba tartó élelmiszerszállítmányra a húszik. Ha szándékosan lőttek rakétákat a járműre, akkor meg akarhatták mutatni, hogy akcióikban függetlenek Irántól még akkor is, ha a nemzetközi közvélemény egyértelműnek tekinti iráni támogatásukat.

A jemeni húszi lázadók november közepe óta többször támadtak nemzetközi kereskedelmi hajókra. A csapások több vállalatot arra késztettek , hogy leállítsák a Vörös-tengeri átkeléseket, és a tíz nappal hosszabb utat válasszák, Afrika megkerülésével. Az amerikai és a brit erők igyekeznek megtorló csapásokkal védeni a hajózási útvonal biztonságát.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A Hamász támadásokra szólította fel a palesztinokat a ramadán idején

Szijjártó: a közel-keleti konfliktus továbbterjedése világháborús kockázattal jár

Kétmillió dolláros rakéták filléres drónok ellen - az egész világ fizeti a Vörös-tengeri számlát