EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Immár 25. börtönbüntetését kapta Alekszej Navalnij - ezúttal „hibás magatartás" miatt

Alekszej Navalnij a rács mögött SZivériában
Alekszej Navalnij a rács mögött SZivériában Szerzői jogok TASSZ
Szerzői jogok TASSZ
Írta: Ferenc SzéF
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az ellenzéki politikus a Jamalo-Nyenyec Autonóm Körzetben található „különleges kolónián" tölti eddig kirótt büntetéseit, ahol társai beszámolója szerint most újabb külön fegyelmező ítéletet sóztak rá, immár a 25.-et.

HIRDETÉS

Az ellenzéki képviselő újabb 10 napot kapott azért, mert „hibásan jelentkezett” a foglárok előtt. Hasonló okból már január elején is átvitték a börtöncellába egy hétre. 

A rabtársak üzenete
A rabtársak üzeneteTelegram

Navalnij szerint a büntető kolónia adminisztrációja jelentette fel, mert „nem vesz részt megfelelően az oktatási munkában”. A politikus – az új ciklust figyelembe véve – összesen 283 napot tölt majd külön a börtönben.

Egy ideig nem lehetett biztosat tudni Navalnij hollétéről és egészségi állapotáról, míg kiderült, hogy az IK-3 telepre vitték Kharp faluba, miután a fellebbviteli bíróság szeptemberben elutasította fellebbezését egy „szélsőségességi” perben. Az ellenzéki képviselő előtte a Vlagyimir megyei Melekhovo faluban, a 6. számú szigorúan őrzött telepen töltötte büntetését. Ott 23 alkalommal került külön börtönbe.

A „Sarki Farkas” kolónia az egyik legtávolabbi büntető telep, ami egy régi Gulag tábor helyén épült. Az IK-3 a permafrost (folyamatosan fagyott) zónában található, nagyon nehéz megközelíteni, és nem rendelkezik levélkézbesítő rendszerrel. 

A börtönben elhelyezetteket reggel fél hatkor, a többi foglyot ebéd után viszik ki sétálni. Navalnij elmondta, hogy a hőmérséklet reggel gyakran -30 fok alá esik.

December 1-jén vált ismertté, hogy a politikus ellen rongálás miatt büntetőeljárás indult (Btk. 214. § 2. rész). Az újabb vádak természetét nem hozták nyilvánosságra. Az ellenzék sajtótitkára, Kira Yarmys összesítése szerint eddig 14 különféle büntetőeljárás indult Navalnij ellen.

Halálos kockázatot vállalt a hazatéréssel

A politikust 2021 februárja óta tartják fogva különféle fegyintézetekben. Németországból hazatérve a repülőtéren őrizetbe vették, miután Novicsok-mérgezést szenvedett el. Majd egy kolóniára küldték, azzal vádolva, hogy megsértette az Yves Rocher-ügyben a próbaidő feltételeit. 

Az említett esetben a bíróság 2014-ben bűnösnek találta Navalnijt  abban, hogy részt vett a francia Yves Rocher kozmetikai világcég orosz leányvállalatának állítólagos csalásaiban. Ezt az ítéletet az Emberi Jogok Európai Bírósága később "önkényesnek" nyilvánította. 

Navalnij akkor három és fél év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, de a moszkvai bíróság később ennek letöltésére is kötelezte.

A politikust folyamatosan és több ügyben helyezték vád alá, köztük azért is, mert adományokat gyűjtött a 2018-as elnökválasztási kampány során. (Azt a választást Vlagyimir Putyin 77,5% arányban nyerte meg, Navalnij pedig bojkottálta a részvételt.

2023 októberében letartóztatták Navalnij ügyvédeit, Vadim Kobzevet, Igor Szergunint és Alekszej Lipcsert is. Őket „szélsőséges közösségben való részvétellel” vádolták meg, az orosz BTK 282. cikkének alapján. 

A nyomozók szerint a védők rendszeresen továbbadták  Navalnij leveleit a kolóniáról  párttársainak – így az elítélt ellenzéki a fegyintézetből is folytatta szélsőséges közösségi vezető szerepét, állapította meg a bíróság is. 

Navalnij két másik ügyvédje, Alekszandr Fedulov és Olga Mihajlova már elhagyták Oroszországot, mielőtt rájuk is lesújtana a putyini rendszer bosszúja.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Még 19 év börtönre ítélték Navalnijt, Putyin legfőbb bírálóját

„Barátságos haláltábornak” nevezi börtönét Navalnij – ilyenbe kerül Brittney Griner is

Újabb ellenzéki újságírót tartóztattak le Oroszországban