Felkapcsolták a fényeket a Vatikán karácsonyfáján

Karácsonyfa a Szent Péter téren
Karácsonyfa a Szent Péter téren Szerzői jogok AP Photo/Gregorio Borgia
Írta: Kiss Gábor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A Szent Péter tér közepén felépített betlehemet is megnyitották.

HIRDETÉS

A fenyőt 7 ezer, fehér alpesi csillagvirág díszíti, amelyeket erre az alkalomra termesztettek.

A 27 méter magas fenyőfa az idén az északnyugati Piemont régióból, Macra erdeiből érkezett. A település polgármestere, Valerio Carsetti azt mondta, hogy a fát a béke jelképének tartják. 

"Az volt az álmom, hogy a fa felét a palesztinoknak, a másik felét pedig az izraelieknek adjam. Mondjuk egy negyedét az ukránoknak, a másikat az oroszoknak. És ha el akarnak jönni hozzánk, hogy megoldást találjanak, várjuk őket a mi kis községünkben" – mondta Valerio Carsetti. 

Az épületnagyságú betlehem, amely a hagyomány szerint a fenyő közelében áll, az idén a Lazio tartománybeli Rieti egyházmegye ajándéka. A Szent Péter téri betlehemet Francesco Artese kézműves és munkatársai készítették.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Több, karácsonyi vásárokon támadást tervező személyt tartóztattak le Németországban

Túl drága a licensz, nincs zene idén a német karácsonyi vásárokon

Kevesebbet vettünk többért tavaly karácsonykor, de a whisky jól fogyott