A Szabadságpárt győzelme után Wilders ellen tüntettek Hollandiában

A holland Szabadságpárt (PVV) vezetője a választási győzelem után
A holland Szabadságpárt (PVV) vezetője a választási győzelem után Szerzői jogok AP Photo/Peter Dejong
Írta: Laszlo SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Baloldali pártok, antifa-csoportok, muszlim bevándorlók, házfoglalók és palesztin zászlós tüntetők is részt vettek a megmozdulásokban.

HIRDETÉS

Több százan vonultak utcára Hollandiában, hogy Geert Wilders választási győzelme ellen tiltakozzanak. Miután egyértelművé vált, hogy a jobboldali-populista Szabadságpárt (PVV) a választás egyértelmű győztese, Utrechtben "Nem vagytok egyedül" jelszóval mintegy ezer ember vonult az utcára a baloldal felhívására. Hasonló tiltakozó menetet tartottak Amszterdamban is a rasszizmus és az "iszlamofóbia" ellen.

Judy Karajoli szíriai újságíró-hallgató az utrechti rendezvényen azt mondta, Wilders választási sikere megijesztette, mivel a PVV szerinte nyíltan rasszista párt. Barátai közül sokan tartózkodási engedéllyel rendelkező menekültek, akik most a jövőjüket féltik.

A PVV programjában egyebek mellett visszavonná a szíriai menekültek tartózkodási engedélyét, mert Szíria egyes részei már biztonságban vannak. A párt a szíriai menedékkérők kitoloncolása mellett választási programjában "menekültstopot" követel, támogatja a határellenőrzés újbóli bevezetését, és eltörölné a kettős állampolgárságot.

Utrechtben a radikális baloldali Antifa, Amszterdamban főként házfoglalók szervezték a tüntetéseket. Előtte kora este több tucatnyi tüntető ülősztrájkot tartott az amszterdami központi pályaudvaron, hogy felhívja a figyelmet a gázai helyzetre, ezt követően palesztin zászlókat lengetve átsétáltak a Dam térre, hogy csatlakozzanak a PVV-ellenes tüntetéshez.

A holland baloldali civil szervezetek széles koalíciója péntek délutánra újabb szolidaritási megmozdulást tervez Amszterdam belvárosába, a rendezvény a toleranciáról, a jogállamiság védelméről és az egyenlő jogokról szól.

A korábban bevándorlókról szélsőséges hangnemben nyilatkozó politikus a kampány idején mérsékelte üzeneteit, győzelme után pedig hangsúlyozta, hogy mindenki miniszterelnöke lesz "vallástól, származástól, nemtől vagy bármitől függetlenül”, hangsúlyozva, hogy a magas megélhetési költségeket tartja a fő problémának.

Wilders Szabadságpártja a 150 fős alsóház 37 mandátumát szerezte meg, miután sikerrel fókuszált az ország legégetőbb problémáira, a migrációra és a szociális helyzetre, illetve lakhatásra. A PVV népszerűsége a Hamász október 7-i terrorakciója után nőtt meg látványosan, miután a holland utcákon is megjelentek a Hamász-párti, Izrael-gyűlölő, migrációs hátterű tüntetők.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Már nem tiltaná be a Koránt és a mecseteket a kormányra készülő Geert Wilders

Utálja az iszlámot, de Donald kacsát és Orbánt szereti: ez Geert Wilders, az új "holland fickó"

Geert Wilders Szabadságpártja nyerte a holland választást - portré a politikus korábbi arculatáról