Moszkva élénken figyeli, valóban leállítja-e Fico Ukrajna katonai támogatását

A győztes Robert Fico érkezik a párt pozsonyi székházába a választás másnapján
A győztes Robert Fico érkezik a párt pozsonyi székházába a választás másnapján Szerzői jogok MTI/AP/Petr David Josek
Írta: Laszlo SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

"Természetesen szeretnénk tapasztaltabb, józan politikusokat látni, olyanokat, akik hajlamosak józanul felmérni a helyzetet. Megnézzük, mi történik ezután" - mondta Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő.

HIRDETÉS

Oroszország közölte, hogy figyelemmel fogja kísérni a szlovákiai fejleményeket, miután a szombati választásokon a Robert Fico volt miniszterelnök vezette Smer párt győzött. A volt-leendő kormányfő egyik fő kampánytémája volt, hogy győzelme esetén leállítja a szlovákiai fegyverszállításokat Ukrajnának.

A Kreml szóvivője elmondta: Ficónak még meg kell állapodnia a többi párttal a koalíciókötésről. Dmitrij Peszkov "nevetségesnek" nevezte, hogy az olyan európai politikusokat, mint Fico, akik országuk érdekeit helyezik előtérbe, oroszbarátnak bélyegzik.

"Ez abszurdum. Természetesen szeretnénk tapasztaltabb, józan politikusokat látni, olyan politikusokat, akik hajlamosak józanul felmérni a helyzetet. Megnézzük, mi történik ezután" - mondta Peszkov a Kreml szokásos sajtótájékoztatóján.

A baloldali populista politikus, aki korábban az "ukrán nácikat és fasisztákat" hibáztatta a háború kitöréséért, és aki a kampányban azt követelte, hogy "egyetlen lőszert" se küldjenek Ukrajnába a szlovákiai tartalékokból, a választási győzelem után elmondta: pártja változatlanul azon az állásponton van, hogy Ukrajnának humanitárius segítséget kell nyújtani, de ellene vannak a fegyverszállításnak, békepártiak és mindent megtesznek azért, hogy az Ukrajnában zajló tragédia lezárása érdekében minél hamarabb megkezdődjenek a tárgyalások.

A NATO-tag Szlovákia egyike azon európai országoknak, amelyek kemény uniós szankciókat szorgalmaztak Moszkvával szemben. Pozsony az elsők között szállított légvédelmi eszközöket Ukrajnának, miután Oroszország megtámadta szomszédját.

Szlovákia MiG-29-es vadászrepülőgépeket, S-300-as légvédelmi rendszereket, valamint helikoptereket és páncélozott járműveket is szállított Ukrajnának. Emellett számos menekültet is befogad a háború sújtotta országból.

Kijev elfogadja az előrehozott parlamenti választás eredményét Szlovákiában, és azt is, hogy egy olyan párt győzött, amelyik nem ért egyet az Ukrajnának nyújtandó katonai segítséggel - reagált a szlovákiai választásokra Dmitro Kuleba. 

Az ukrán külügyminiszter hozzátette, arról még korai nyilatkozni, hogy a választások eredménye hogyan befolyásolja az ország majdani álláspontját. Erről leghamarabb akkor tudnak nyilatkozni, ha már kialakul, milyen kormánykoalíció veheti át az ország irányítását.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Megkapta a kormányalakítási megbízást Robert Fico

A szlovák parlament megszavazta az ukrajnai fegyverszállítások leállítását

Nem kér több orosz fűtőanyagot az atomerőműveihez Szlovákia