EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Jogállamisági ügy lehet Brüsszelben a magyar diákok elleni rendőrségi túlkapásokból

Egységes Diákfront - Budapest
Egységes Diákfront - Budapest Szerzői jogok hivatalos Facebook-oldal
Szerzői jogok hivatalos Facebook-oldal
Írta: Rita KonyaEuronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az Egységes Diákfront két képviselője szerdán Strasbourgban személyesen találkozott a meghatározó EP-frakciók képviselőivel, az oktatásért és kultúráért felelős CULT-bizottság, valamint az állampolgári-, és igazságügyi, LIBE-bizottság egyes tagjaival, és Vera Jourovával, a Bizottság alelnökével.

HIRDETÉS

Perlaki-Borsos Noel és Bodor András azért látogatott el a plenáris hétre, hogy személyesen adjanak objektív és hiteles tájékoztatást a magyar oktatás helyzetéről és a diákok elleni eljárásokról. 

"Az Európai Parlament képviselői hamarosan meghallgatást szerveznek a magyar diáktüntetők ellen indított rendőrségi eljárások ügyében Brüsszelben, ez pedig akár a folyamatban lévő jogállamisági eljárásra is hatással lehet. Európa mellettünk áll, de a saját kormányunk nem" - közölték az Egységes Diákfront képviselői.

Az elmúlt hetekben a rendőrség 47 olyan diákot idézett be és indított ellenük hatósági eljárást, akik aktív részesei voltak a tavaszi diáktüntetéseknek. Többségüket a május eleji kordonbontás miatt idézték be, de olyanokat is kihallgattak, akik a rendőrségi könnygáz-attakkal záruló megmozduláson álltak az első sorokban. A diákok értékelése szerint súlyos rendőri túlkapásnak számító eljárásokat hivatalosan „arc eltakarása”, valamint csoportosan elkövetett garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak miatt indították, ez utóbbi tényállás már kifejezetten súlyos gyanúsításnak számít.

Perlaki-Borsos Noel és Bodor András világossá tették, hogy nem az Európai Parlament vagy bármely más uniós intézmény dolga megoldani a magyar oktatásban kialakult helyzetet, de a mindent leuraló kormányzati propaganda által eltakart valóságról is tudomással kell bírniuk a döntéshozóknak. 

Az Egységes Diákfront képviselői felhívták a figyelmet, hogy most pénteken újabb megmozdulásra készülnek az Országos Közös Akarat ernyője alatt: az „Érted megyünk!” címet viselő demonstrációval és hídfoglalással egyidőben nemcsak Budapesten, de több mint egytucat másik helyszínen is szolidaritási tüntetések lesznek, alapvetően európai helyszíneken, Berlinben, Dublinban, Párizsban, Bécsben, de Washingtonban is.

Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, az Esély Közösség alapítója a diákokkal tartott közös tájékoztatón kiemelte, hogy az EP szakbizottságaiban ülő politikusok fokozott figyelemmel kísérik a magyar oktatásban zajló eseményeket, így a diáktüntetés következményeit is. Mint mondta: támogatja, hogy a rendőri túlkapások kapcsán parlamenti meghallgatás legyen, amelyet egyébként a nagy EP-frakciók vezető képviselői javasoltak a diákokkal történt találkozókon. 

“Ezek a rendőri eljárások nyilván semmi más célt nem szolgálnak, mint hogy megfélemlítsék a tüntető fiatalokat és családjukat, elvegyék a kedvüket a további demonstrációktól” - hangsúlyozta az EP-képviselő. Ujhelyi szerint az oktatás ügyében zajló kormányzati dúlás, tudatos hazugságkampány és bosszú tökéletesen megmutatja, hogy miként gondolkodik a jelenlegi hatalom az oktatásról, az abban résztvevő tanárokról és diákokról, valamint áttételesen gyermekek jövőjéről. Az EP-képviselő hangsúlyozta, hogy a tanárok béremelésének kérdése kizárólag a magyar kormány hozzáállásán múlik: ha akarnák, a megfelelő módosítások megtételével máris megteremthették volna a bérfejlesztés lehetőségét, de a kormány nyilvánvalóan direkt bünteti a pedagógusokat és a diákokat. Ez pedig, mint fogalmazott, minden mozzanatában ellentétes azokkal az európai értékekkel, amelyeket egykor még a Fidesz is alapvető fontosságúnak tartott.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Ismét diáktüntetések országszerte - már Orbán távozását is követelik

Ismét dulakodásba, majd oszlatásba torkollott a diáktüntetés Budapesten

Könnygázt is bevetett a rendőrség a státusztörvény ellen tiltakozókkal szemben a Karmelitánál