EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Olajszállító hajóba ütközött egy turistahajó Mallorcán

A képen a Britannia sétahajó a southamptoni Eastern Docks kikötőjében a rakparton horgonyozva.
A képen a Britannia sétahajó a southamptoni Eastern Docks kikötőjében a rakparton horgonyozva. Szerzői jogok AFP or licensors/AFP or licensors
Szerzői jogok AFP or licensors/AFP or licensors
Írta: Euonews és EFE
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
A cikk eredetileg ezen a nyelven jelent meg: angol

Több ezer brit turista tartózkodott a Britannián, amikor az a viharban összeütközött egy tartályhajóval.

HIRDETÉS

A spanyolországi Palma de Mallorca kikötőjében horgonyzó 300 méteres, több ezer brit turistát szállító hajó az erős szél miatt összeütközött egy olajszállító tartályhajóval vasárnap. A sziget kikötői hatósága közölte, hogy súlyos sérülésekről nem érkezett jelentés. 

Mallorcára erős, közel 120 kilométer/órás szél csapott le. A Britannia hajó a vihar miatt nem tudott kikötni, a szél a dokk másik végébe tolta a monstrumot, mígnem összeütközött a Castillo de Arteaga olajszállítóval.

"Néhány ember kisebb sérüléseket szenvedett, őket a hajó orvosi központjában kezelik" - közölte a Britanniát üzemeltető P&O Cruises szóvivője, és hozzátette, hogy a Britannia estére még Palma de Mallorcán marad, és hogy a hajón minden szórakoztató programot megtartanak. 

Az ütközés következtében a tartályhajó testén lyuk keletkezett, de olaj nem folyt a tengerbe. A sziget tűzoltóságát és a kikötői rendőrséget azonnal mozgósították.

Spanyolország több keleti területén, így a Baleár-szigeteken, Katalóniában és Valenciában esővel, széllel, szélviharral és jégesővel járó vihar tombol. Vasárnapra több helyen is riasztás volt érvényben, az országban több helyről is jelentettek károkat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Witness: Belefulladnak a spanyolok a tömegturizmusba

Orbán videón szólalt fel a VOX szélsőjobboldali nagygyűlésén

A Real bajnoki címét ünnepelték a szurkolók Madridban