EventsEseményekPodcasts
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Bosszúpornó: milliárdos kártérítést kell fizetnie az exéről szexképeket posztoló texasi férfinek

Harc a bosszúpornó ellen
Harc a bosszúpornó ellen Szerzői jogok John Locher/AP
Szerzői jogok John Locher/AP
Írta: Zoltan Siposhegyi
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

1,2 milliárd dolláros, vagyis több mint 400 milliárd forintos kárpótlást ítélt meg a texasi bíróság egy fiatal nőnek, akinek volt párja meztelen képeket osztott meg róla az interneten.

HIRDETÉS

Ez még egy amerikai lottónyereménynél is nagyobb összeg, de az áldozat valószínűleg a kártérítés töredékét sem fogja megkapni, mivel az elítéltnek alig van vagyona. A bíróság minden bizonnyal a rekordmértékű büntetéssel akart példát statuálni a nő egész életét megkeserítő bűncselekményért. 

Az ügy 2022-ben kezdődött, az áldozatot nevét az egész eljárás során titokban tartották, kizárólag DL-ként hivatkoztak rá. 

A fiatal nő 2016-ban kezdett el randevúzni a vádlottal. Kapcsolatuk elején számos meztelen képet küldött magáról, sőt, a szexuális együttléteiket is megörökítették. Miután 2021-ben szakítottak, a volt élettárs bosszúból elkezdte kiposztolni ezeket a tartalmakat a közösségi médiában, és több pornóoldalra is feltöltötte őket a nő tudta nélkül. 

Sőt, a sértődött férfi ennél is tovább ment: a Dropbox felhőalkalmazásban csinált egy gyűjteményt a képekből, amit később körbeküldött DL barátainak és rokonainak. A nyomozás során kiderült, hogy a vádlott rendszeresen belépett volt párja telefonjába, használta a közösségi média profilját és átnézte a képeit. A mobilon egy alkalmazás is telepítve volt, amivel a DL édesanyjának otthonában felszerelt térfigyelőkamerák képeit lehetett követni. A vádlott rendszeresen kémkedett a nő után, ezt pedig egy alkalommal el is ismerte. Ezt írta volt élettársának:

Életed hátralevő részét azzal fogod tölteni, hogy megpróbálod letörölni magadat az internetről, de nem fog sikerülni. Mindenki, akit ismersz, hallani fog a történetedről, és azonnal megnézi a képeidet. Jó vadászatot!

DL több alkalommal is feljelentette zaklatóját, majd miután a rendőrség semmit sem tett, az ügyészséghez fordult. 

Amerikai médiaértesülések szerint az elítélt nem jelent meg a tárgyaláson, és egy államilag kirendelt védőügyvéd által képviseltette magát. 

DL ügyvédei eredetileg 100 millió dolláros kártérítést követeltek, mivel szerintük a férfi a képek kiposztolásával egyszerre követett el ,,pszichológiai, szexuális és családon belüli erőszakot". 

Bradford Gilde, a vád első számú képviselője az ítélet után azt mondta: bár nem valószínű, hogy DL meg fogja kapni a kárpótlás összegét, akkor is legalább visszaszerezte a jó hírnevét. 

Reméljük, hogy az ilyen ítéletek mindenkit elrettentenek attól, hogy hasonló bűncselekményeket kövessenek el.

Ritka az olyan eset, amikor a bíróság az eredeti keresetnél sokkal magasabb büntetést állapít meg. Az viszont jól látszik, hogy a testület példát akart statuálni. Az indoklás szerint DL-t 200 millió dollár illeti meg a múltban és a jövőben elszenvedett lelki károkért, az egymilliárdos összeg pedig egyfajta bosszú a bosszúért. 

Az Egyesült Államokban egyre több úgynevezett ,,bosszúpornó" ügyet tárgyalnak. 2018-ban egy kaliforniai nőnek 6,8 millió dolláros kártérítést ítéltek meg, miután a volt párja szexképeket töltött fel róla pornóoldalakra. Egy 2016-os jelentés szerint az USA-ban körülbelül 10 millió nő esett áldozatul életében legalább egyszer szexuális zaklatásnak vagy ,,bosszúpornónak". Többségük 18 és 29 éves kora között bízott meg annyira volt partnerében, hogy meztelen képet küldjön neki.

Massachusetts és Dél-Karolina kivételével már minden államban büntetik, ha valaki szexuális tartalmakat oszt meg a másik beleegyezése nélkül.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kiskorú férfiprostituálttal készült videófelvételekkel zsarolták éveken át a francia politikust

A bosszúpornó elterjedése a koronavírus-járvány egyik hozadéka

Lezuhant egy F-35 lopakodó vadászgép az USA-ban, a pilóta túlélte