Bűnös, de nem gyilkos a biciklist gázoló önvezető taxi sofőrje

Taxik San Franciscóban
Taxik San Franciscóban Szerzői jogok Paul Chinn/San Francisco Chronicle
Írta: Zoltan Siposhegyi
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A bíróság három év felfüggesztett börtönre ítélt egy taxisofőrt, aki 2018-ban gázolt el egy kerékpárost. Ez még magában nem lenne hír, csakhogy a férfi egy önvezető autót ,,vezetett". A mostani volt az első bírósági ítélet ilyen ügyben.

A vádirat szerint az autóban ülő, a jármű felügyeletét ellátó sofőr egy televíziós show-műsort nézett a telefonján, így nem tudott időben beavatkozni, hogy a balesetet elkerülje.

HIRDETÉS

A vádlott, Rafaela Vasquez azt állította, hogy az ütközés előtt a térdén fekvő munkahelyi telefonján a taxis cég üzenetküldési alkalmazását használta, valamint hogy a kerékpáros, a 49 éves Elaine Herzberg "a semmiből került a jármű elé", ezért nem tudta elkerülni a tragédiát.

A közlekedésbiztonsági hatóság vizsgálata szerint a balesetért a sofőrt terheli az elsődleges felelősség, ugyanakkor a taxis vállalkozásnál történt elégtelen biztonsági intézkedéseket, és a járművezetők megfelelő felügyeletének hiányát is megállapították. Ennek ellenére az ügyészek kizárták, hogy a baleset miatt a munkaadó ellen is vádat emeljenek. A védő és ügyészek végül vádalkut kötöttek, amelynek keretében Vasquez elkerülte a súlyosabb büntetést.

A 2018-as halálos baleset hozzájárult ahhoz, hogy az autóipari és technológiai cégek lefékezzék, valamint újragondolják az önvezető autózás fejlesztését.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Még több fegyverért lobbizott Zelenszkij Washingtonban

Nem emelt dollárkamatot a FED

Beperelték a Google-t, amiért halálos balesetet okozhatott az elavult térképe