NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Visszavonul a politikától Orbán európai nemezise, a "holland fickó"

Mark Rutte holland kormányfő július 8-án, miután beszámolt a királynak a kormánykoalíció felbomlásáról
Mark Rutte holland kormányfő július 8-án, miután beszámolt a királynak a kormánykoalíció felbomlásáról Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Gábor Tanács
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Mark Rutte holland politikus volt az egyetlen, aki majdnem annyi ideig vezette a hazáját, mint a magyar miniszterelnök, 2010-ben került kormányra.

HIRDETÉS

Az előrehozott választások után visszavonul a politikától Mark Rutte holland kormányfő, miután a bevándorlási politika körüli viták miatt felbomlott a négypárti kormánykoalíció. A vasárnap meghozott döntés szerint Rutte a pártelnökségről is lemond az előrehozott választások után.

A koalíció azért bomlott fel, mert Rutte szigorítani akart a bevándorlás feltételein, amit a saját pártján kívül csak egy koalíciós partnere támogatott. 

Rutte Orbán Viktor magyar miniszterelnök után a legrégebben kormányon lévő miniszterelnök volt az Európai Unióban. Hosszú politikai karrierjét alkalmazkodókészségének és annak köszönheti, hogy jobbára sikeresen követte a holland közvélemény változó szeleit. Számtalan botrányt vészelt át, és még ha a kormánya megbukott, de a következő választáson megint ő vezette a kormánykoalíciót. 

Messze nem a következetesség és az ideológiai szilárdság jellemezte, nevezték kaméleonnak, síkosnak, mint egy angolna, az alapján pedig, ahogy a botrányok leperegtek róla, elnyerte a teflon Mark becenevet. Vezetése alatt pártja egyre több engedményt tett a szélsőjobb gondolatok és politikai intézkedések irényába, elvileg azért, hogy izolálják a Geert Wilders képviselte valódi szélsőjobbot, úgy tűnik azonban, újabb irányváltásának szükségességéről szövetségeseit már nem tudta megggyőzni. Hosszú miniszterelnökségéről számos könyv született, amelyek mind a Rutte-titkot próbálták megfejteni - több is arra jutott, hogy a Rutte-jelenség mögött nincs jelentés, csak a körülményekhez való virtuóz, ámde elvtelen  alkalmazkodás. 

Mark Rutte az EU-s színtéren több kérdésben is határozott ellenvéleményt fogalmazott meg Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel szemben. Leghatározottabban mégis az uniós költségvetés 2020-as vitájában kerültek szembe, ahol Rutte a Fukar Ötöknek nevezett országcsoport hangadójaként határozottan kiállt az uniós források jogállamisági feltételhez kötése mellett.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Rutte a legesélyesebb NATO-főtitkárjelölt, de akadt egy kelet-európai kihívója

Holland kormányfő: Magyarországnak nincs keresnivalója az EU-ban

Mark Rutte, a szingli „holland fickó”