EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Orbán a Bildnek: Putyin nekem nem háborús bűnös

Putyin-Orbán találkozó a Kremlben a háború előtt
Putyin-Orbán találkozó a Kremlben a háború előtt Szerzői jogok Mikhail Klimentyev/Sputnik
Szerzői jogok Mikhail Klimentyev/Sputnik
Írta: Gábor Tanács
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A magyar miniszterelnök nem látja jelentőségét a Wagner-puccsnak, Ukrajna szerinte nem szuverén ország, Putyin pedig a háború előtt megmondta neki, hogy az ukrán hadsereg nagyon erős. Hangsúlyozta a magyar miniszterelnök, mennyire szeretne békét.

HIRDETÉS

Ritka interjút adott Orbán Viktor egy vele szemben kritikus újságnak, a német Bildnek, amelyben kizárólag az ukrán háborúval kapcsolatos álláspontjáról kérdezték, a nemzetközi vonatkozású magyar ügyek közül még a jogállamisági eljárás és az uniós problémák sem kerültek elő. 

Orbán azt mondta, hogy szerinte a Wagner-lázadásnak nincs különösebb jelentősége. Bár az, hogy ez megtörténhetett, a gyengeség jele lenne, ugyanakkor az, hogy 24 órán belül lerendezték, az erő jele. Orbán úgy gondolja, hogy aki azt képzeli, hogy Putyin megbukik vagy leváltják, az nem ismeri az orosz hatalmi struktúrát, ami nagyon más, mint az európai, mert Oroszország egy katonai, rendőri, titkosszolgálati háttérrel vezetett ország.

A feltételezett oroszpártiságára vonatkozó kérdést Orbán azzal ütötte el, hogy ő nem az oroszok, hanem a magyarok pártján áll. A magyaroknak veszélyes a háború, az ukrajnai magyar kisebbség tagjai is meghalnak benne, Magyarország és Ukrajna között nincs puffer, mint ahogy Németország között és Ukrajna között van. 

"Nem akarom, hogy úgy tűnjön, hogy nem remélem, hogy az ukránoknak lesz esélyük a túlélésre, de a realitás talaján állok" - mondta arról, miért nem hisz a katonai megoldásban. "Az Ukrajna-Nyugat együttmúködés a jelenlegi formájában tévedés. Az hogy az ukránok a fronton harcolnak, mi meg pénzzel, információval és eszközökkel támogatjuk őket az a helyzet félreértése. Ukrajna hamarabb fogy ki a katonákból, mint Oroszország, és ez lesz a döntő tényező a végén."

Ennek alátámasztására Orbán felidézi a Putyinnal a háború kezdete előtt folytatott beszélgetését, amikor Putyin állítólag azt mondta, hogy az ukrán hadsereget jól felszerelte ás kiképezte a Nyugat és egy nagyon erős hadsereg. Orbán most azt mondta, hogy az volt a benyomása, hogy ha Oroszország támad, akkor hosszú háborúra rendezkedik be, mert az idő Oroszországnak dolgozik. (Oroszország egyértelműen villámháborús stratégiával, az államstruktúra gyors szétverésének szándékával rohanta le Ukrajnát, az egészet mind a mai napig különleges katonai műveletnek hívják, nem háborúnak.)

Ukrajnáról a magyar miniszterelnök azt mondja, hogy ugyan joga van a saját sorsáról határozni, de nincs pénze és nincs fegyvere, tehát ha az Egyesült Államok úgy dönt, hogy ezeket nem biztosítja neki, akkor abba kell hagynia a háborút. Ilyen értelemben Ukrajna nem szuverén ország. Amikor a riporter arról kérdezi, hogy Ukrajna eleste után nem tartana-e attól, hogy Oroszország más nyugati államok, akár Magyarország felé fordul, Orbán azt mondja, hogy nem, mert kiderült hogy Oroszország sokkal gyengébb, mint a NATO. 

A kérdésre, hogy háborús bűnös-e Putyin, Orbán azt válaszolja, hogy "Nekem nem." Ezt azzal magyarázza, hogy háborús bűnökről csak a háború után lehet beszélni. Ugyanis először a háborút kell lezárni, és azzal nem lehet megállapodásra meghívni senkit, hogy "gyertek a tárgyalóasztalhoz, és mi majd letartóztatunk."

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kínzásról és más háborús bűncselekményekről számoltak be az ENSZ szakértői

Orbán Viktor arra kíváncsi az EU-csúcson, hogy hol a pénz

Bekristályozott macska, orosz ügynök - nem kíméli a sajtó Orbán Viktor béketurnéját