EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Brit katonai hírszerzés: "ez a legnagyobb kihívás az orosz állammal szemben"

Orosz rendőrök kutatják át és őrzik a Wagner szentpétervári központját
Orosz rendőrök kutatják át és őrzik a Wagner szentpétervári központját Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Laszlo SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Szombat hajnalra nyílt katonai konfrontációvá fajult a Prigozsin vezette Wagner-csoport és az orosz védelmi minisztérium viszálya - írja a jelentés.

HIRDETÉS

A BBC elemzője szerint a Wagner lázadása kettészakíthatja Oroszországot, egyelőre sem az orosz hatóságok, sem Prigozsin nem hajlandó meghátrálni. A zsoldoshadsereg főnökét szerinte az motiválja, hogy Sojgu védelmi minisztert hibáztatja az orosz erők kudarcaiért, az ukrajnai csatatéren bekövetkezett nagy áldozatokért.

Az utolsó csepp a pohárban azonban az lehetett Prigozsin számára, hogy a hét elején az orosz hadsereg megtámadott egy ukrajnai Wagner-bázist, Sojgu minisztériuma ezt tagadja. Megfigyelők arra is rámutatnak, hogy Prigozsin és Sojgu között régóta húzódó személyes gyűlölet van, a Kreml tábornokai a Wagner-főnököt hatalommániás kívülállónak tartják.

London: ez már nyílt katonai összecsapás

"Ez nagyon nehéz helyzet Moszkva számára. Az a tény, hogy a Wagner-csoport vezetője a harcosaival azt mondja, csapatai elfoglalták az orosz nagyvárost, Rosztovot, Putyin elnök számára rendkívül kínos" - írja a BBC moszkvai tudósítója, aki szerint a Wagner-vezér azzal, hogy azt állította, a háború azért indult, hogy a védelmi miniszter tábornokból marsallá léphessen elő, mára teljesen aláásta a Kreml narratíváját a háborúról.

A brit védelmi minisztérium szerint a Wagner lázadása "az orosz államot az utóbbi idők legjelentősebb kihívása" elé állítja.

A jelentés szerint a viszály "nyílt katonai összecsapássá" fajult, miután a Wagner-csoport erői "legalább két helyen átkeltek a megszállt Ukrajnából Oroszországba". Azt is írja, hogy egyes orosz csapatok "valószínűleg passzívak maradtak, és beletörődtek a Wagner térnyerésébe".

"Az elkövetkező órákban az orosz biztonsági erők, és különösen az orosz Nemzeti Gárda lojalitása kulcsfontosságú lesz a válság alakulásának alakulása szempontjából" - írja a brit védelmi tárca.

A német kormány "figyelmesen" követi az oroszországi eseményeket - közölte Christiane Hoffmann helyettes kormányszóvivő, aki a Twitteren "nagyon érdekesnek", nevezte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a beszédében 1917-hez hasonlította a helyzetet, az orosz forradalom előestéjéhez.

Rácz András: Prigozsinnak igen korlátozottak az erői

"Minden ilyen helyzetben az a leglényegesebb változó, hogy az elit meghatározó tagjai csatlakoznak-e a kihívóhoz, jelen esetben Prigozsinhoz. Egyelőre nem látszik ilyesmi" - írta a Facebookon az ismert Oroszország-szakértő, Rácz András.

"Szintén kulcskérdés a fegyveres erők, elsősorban az orosz Nemzeti Gárda, a hadsereg, a titkosszolgálatok és a rendőrség lojalitása. Egyelőre nem látszik, hogy bármelyik megingott volna. (Azt, hogy néhány meglepett katona vagy ellenőrzőponton dolgozó rendőr nem tanúsított ellenállást, amikor megjelentek a Wagner páncélosai, nem mérvadó.)

Prigozsinnak valójában igen korlátozottak az erői. Néhány ezer zsoldosa lehet maximum. Rosztov pedig ezer kilométerre van Moszkvától. Jelen állás szerint igen valószínűtlen, hogy el tudna jutni a fővárosig" - írja Rácz András, hangsúlyozva azt is, hogy "nincs jele annak, hogy a központi információs apparátus bármilyen mértékben támogatná Prigozsint."

"Összességében azt gondolom, hogy bár a végeredményt biztosan most még senki sem tudja, de ha lennének Prigozsin-részvényeim, igen gyorsan eladnám őket" - írja az Oroszország-szakértő.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Tovább haladnak Moszkva felé a Wagner zsoldoshadsereg csapatai

Prigozsin Sojgu védelmi minisztert hibáztatja a harctéri sikerek elmaradása miatt

Az ukrán ellenoffenzíva derékhada még parancsra vár