Védelemet kért az iszlamabadi bíróságtól Imran Khan pakisztáni exkormányfő

FILE: Imran Khan, former PM of Pakistan
FILE: Imran Khan, former PM of Pakistan   -  Szerzői jogok  AP Photo
Írta: Rita Konya  & Euronews

Keddi meghallgatásán azt kérte, hogy ne tartóztassák le terrorizmussal kapcsolatos vádak miatt.

Khannak feleségével együtt Rawalpindiben, a Nemzeti Elszámoltatási Hivatal előtt is meg kell jelennie egy állítólagos korrupciós ügyben.

A politikust május 9-én tartóztatták le, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték, az azonban a hónap végén lejár. Elfogása erőszakhullámot indított el: a volt miniszterelnök támogatói katonai létesítményeket és más kormányzati épületeket támadtak meg. 

Néhány napja olyan hírek röppentek fel, miszerint a hatóságok szokatlanul nagymértékű akcióra készülnek Khan lahore-i otthonában, ahol a feltételezések szerint mintegy 40 terroristának minősített fegyveres személy rejtőzhet. Az akció beindításához úgy tudni, még mindig a bírói engedélyre várnak.

kapcsolódó cikkek