Elhunyt Lang Györgyi

Lang Györgyi a Pride-on 2021-ben
Lang Györgyi a Pride-on 2021-ben   -  Szerzői jogok  Balogh Zoltan/MTI
Írta: Andrea Hajagos  & Rita Kónya  és Bors

A Pa-Dö-Dő énekesnője 66 éves korában, hosszú betegség után barátai és családja körében hunyt el.

Lang Györgyi 1957-ben született Szegeden, majd pedig 1975-ben érettségizett a zuglói Radnóti Miklós Gimnáziumban. Húsz éves korában kezdte el 1977-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, ahol 1981-ben szerzett diplomát színész szakon. 1988-ig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. Még ugyanebben az évben alapította meg Falusi Mariannal a máig népszerű Pa-Dö-Dő együttest. Legelőször az Interpop fesztiválon léptek fel, majd kiadták első albumukat.

Lang Györgyi politikai, közéleti kérdésekben gyakran megnyilvánult: szókimondóan, nagy igazságérzettel, humorral. Emellett az állatok iránti határtalan szeretete az, ami miatt nagyon sokan, sokáig emlékezni fognak rá.   

Kleb Attila/MTI Zrt.
A Pa-Dö-Dö együttes a pestszentlőrinci szovjet laktanyában tartott lemezbemutatón, , 1990. november 7-énKleb Attila/MTI Zrt.

28 éves korában diagnosztizáltak nála sclerosis multiplexet, amely ezután egész életében elkísérte. Betegsége miatt már hosszú évek óta kerekesszékkel közlekedett, de közben utazott, koncertezett. 2021-ben stroke-ot kapott, ami miatt beszédközpontja sérült, jobb karja lebénult. A Klubrádió Ötös című műsorát azonban ennek ellenére továbbra is, minden szerdán együtt vezették Falusi Mariannal, egészen a múlt hétig. 

Lang Györgyi május 10-én múlt 66 éves. Szombaton délután, otthonában hunyt el – számolt be a hírről a Bors.

kapcsolódó cikkek