A G7 vezetőivel folytatta diplomáciai offenzíváját Zelenszkij

A brit kormányfővel a héten már másodszor találkozott az ukrán elnök
A brit kormányfővel a héten már másodszor találkozott az ukrán elnök   -  Szerzői jogok  Stefan Rousseau/live
Írta: Andrea Hajagos  és AP/AFP

Több ország vezetőjével a héten már másodszor tárgyalt személyesen az ukrán elnök. Nyugat-európai körútja és Szaúd-Arábiai látogatása után a G7 vezetőivel ült külön-külön tárgyalóasztalhoz.

A francia elnök szerint Volodimir Zelenszkij jelenléte a G7-csúcstalálkozón „megváltoztathatja a játékszabályokat”. Emmanuel Macron szerint az ukrán elnök váratlan látogatása egyedülálló lehetőség arra, hogy a háború sújtotta ország vezetője közvetítse üzenetét az Európán kívüli országok felé is.

„Mindannyian a kezdetektől fogva egyértelműen támogatták Ukrajnát, és támogatni is fogják az Önök országát és népét a végsőkig. De úgy gondolom, hogy ez egy egyedülálló lehetőség arra is, hogy sok más déli országgal cseréljünk eszmét, és elmagyarázzuk a helyzetüket, közvetítsük az üzenetüket és megosszuk a nézeteiket. Úgy gondolom, hogy ez megváltoztathatja a játékszabályokat," - fogalmazott a francia elnök.

Volodimir Zelenszkij a Japánban rendezett csúcstalálkozón igyekezett minden gazdasági hatalom vezetőjével külön-külön is tárgyalni. Például a brit kormányfővel is, annak ellenére, hogy vele a héten már másodszor találkozott személyesen.

Akárcsak az olasz miniszterelnökkel, akivel szintén a hét elején már egyeztetett. Az ukrán elnök diplomáciai offenzíváját néhány nappal ezelőtt egy nyugat-európai körúttal kezdte: Londonban, Párizsban, Berlinben és Rómában járt, és elsősorban további katonai támogatást kért Ukrajnának.

Volodimir Zelenszkij az indiai miniszterelnöknek is négyszemközt vázolta fel országa helyzetét. Az ukrán elnök a héten az Arab Liga csúcstalálkozóján is járt Szaúd-Arábiában. A G7 országoknak az eredeti tervek szerint csak videóüzenetet küldött volna, de meggondolta magát, és mégis személyesen jelent meg Hirosimában.

„A világ hét legfejlettebb iparú országának hirosimai csúcstalálkozója után közelebb kerül a béke az ukrajnai háborúban” – írta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Twitteren szombaton, miután megérkezett Japánba.

"Japán. G7. Fontos találkozók Ukrajna partnereivel és barátaival. Fokozott biztonság és együttműködés a győzelmünk érdekében. Ma közelebb kerül a béke" – írta Zelenszkij, aki a Francia Köztársaság repülőgépén érkezett Hirosimába.

Az Euronews által megkérdezett szakértő szerint Zelenszkij körútja azt jelzi, hogy a legtöbb ország nem az ukránok vereségére számít.

- Zelenszkijt nem hívták volna meg ezekbe az országokba, ha nem gondolnák a politikusok, hogy Ukrajna jó állapotban jön ki a háborúból. Senki sem szeretne egy bukásra ítélt vezetővel mutatkozni, akinek az országa hamarosan összeomlik - mondta Phillips P. O'Brien, a St. Andrews Egyetem professzora.

kapcsolódó cikkek