A Mount Everest halálzónáját még mindig alábecsülik a hegymászók

A Mount Everest csúcsa
A Mount Everest csúcsa Szerzői jogok AP Photo/Niranjan Shrestha, File
Írta: Euronews/ÁG
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Csak idén tavasszal már nyolcan haltak meg a Mount Everesten, köztük teherhordók is.

HIRDETÉS

Egy indiai és egy kínai hegymászó is meghalt csütörtökön a világ legmagasabb hegyén, a Mount Everesten, a tavaszi szezonban így már nyolcan vesztették életüket.

A nepáli hatóságok közlése szerint a kínai hegymászó a 8000 méter feletti úgynevezett halálzónában halt meg délután, az indiai hegymászót - egy 59 éves nőt - pedig az alaptáborból szállították át a luklai kórházba, ahol reggel elhunyt.

A hegymászók halálának pontos oka egyelőre ismeretlen.

Az idei szezonban eddig nyolc ember, köztük négy serpa vesztette életét a Csomolungma megmászása közben. Szerdán egy moldovai hegymászó, kedden egy serpa, a szezon elején pedig egy amerikai mászó és három serpa halt meg.

AP Photo/ Pasang Geljen Sherpa, File
Tábor a Mount Everesten 2013-banAP Photo/ Pasang Geljen Sherpa, File

Az alaptáborban tartózkodó források elmondása szerint az idei szezonban megnőtt a fagyási sérülések és a magassági betegség okozta esetek száma.

Egy névtelenséget kérő forrás azt mondta a dpa-nak, hogy még soha nem látott annyi mentési bevetést, mint ebben a szezonban, csak csütörtökön 25 helikopteres mentést hajtottak végre.

A hatóságok becslése szerint csütörtök estig 350-en juthattak fel a csúcsra a mostani szezonban, a kiadott mászóengedélyek száma 478.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A halálzónában mindenki csak magára számíthat - a Suhajda-mentőakció nyomában

Túl sokan vannak a Mount Everesten

Navalnij édesanyja kiperli fia holttestét az orosz államtól