Olaszok tízezreit kellett evakuálni az áradások miatt

Család nézi a kiáradt folyót
Család nézi a kiáradt folyót   -  Szerzői jogok  Luca Bruno/Copyright 2023 The AP. All rights reserved
Írta: Zoltan Siposhegyi

Már napok óta egyre súlyosabb áradások sújtják a Nyugat-Balkánt és Olaszországot az özönvízszerű esőzések miatt. Északon 14 folyó lépett ki a medréből és öntött el településeket, főutakat.

Emilia Romagna megyében másfél nap alatt annyi csapadék hullott, mint amennyi fél év alatt szokott, több mint 500 milliméter. Az árvizekben eddig legkevesebb kilencen haltak meg vagy tűntek el. A régióban nem csak a közúti, de a vasúti közlekedés is megbénult.

A hatóságok szükségállapotot hirdettek, a katasztrófavédelem munkáját katonák segítik, mert még mindig sok százan lehetnek a víz fogságában. A mentés csónakokkal, helikopterekkel folyik és már átmeneti befogadóhelyeket is létrehoztak Bologna környékén.

,,Egész éjszaka köröztek a helikopterek. Az egyik házból sikerült több idős embert és gyermeket kihozniuk" - mesélte egy cesenai lakos, míg egy másik arról beszélt, hogy 1979 óta lakik az olasz városban, látott már árvizeket, de ehhez hasonlót még soha. 

A turisták által kedvelt Ravennából szerda éjjel 14 ezer embert kellett evakuálni. A közeli Castel Bolognese polgármestere pedig arról számolt be, hogy elment az áram és sok lakónak elfogyott az ennivalója is.

kapcsolódó cikkek