Ismét orosz rakétatámadás érte Kijevet

Romos ház Kijevben 2023.05.18-án.
Romos ház Kijevben 2023.05.18-án.   -  Szerzői jogok  GENYA SAVILOV/AFP or licensors
Írta: Peter Kristof

Az ukrán légierő közölte, hogy a vélhetően a Kaszpi-tenger felől indított 30 rakétából 29-et megsemmisítettek.

Újabb orosz rakétatámadás érte Kijevet csütörtökökre virradóra. Az ukrán fővárosból robbanásokat is jelentettek. Ez volt a kilencedik rakétatámadás Kijev ellen májusban. A légvédelmi szirénák Ukrajna más részein is megszólaltak.

A közösségi médiában Vitalij Klicsko kijevi polgármester azt tette közzé, hogy egyelőre nem tudnak áldozatokról, A városi katonai adminisztráció vezetője, Szerhij Popko pedig azt, hogy zajlik a károk felmérése.

Az ukrán légierő közölte, hogy a vélhetően a Kaszpi-tenger felől indított 30 orosz rakétából 29-et megsemmisítettek.

Kijeven kívül légitámadás érte a közép-ukrajnai Vinnyica megyét is, a nyugat-ukrajnai Hmelnyickijben pedig robbanásokat lehetett hallani – a helyi média szerint. Rakétatámadás érte Odesszát is. Az odesszai katonai közigazgatás szóvivője, Szerhij Bratcsuk tájékoztatása szerint egy ember meghalt, kettő megsebesült.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Orosz-ukrán háború