NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Felülvétózták a törvényhozók a kormányzót az abortusz ügyében Észak-Karolinában

A nők önrendelkezési jogáért demonstrálók a szavazáskor
A nők önrendelkezési jogáért demonstrálók a szavazáskor Szerzői jogok Chris Seward/AP
Szerzői jogok Chris Seward/AP
Írta: Euronews/ÁG - AP
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az abortusz szigorítása mellett voksoltak a republikánusok, de a tiltakozók szerint ez a titokban végzett magzatelhajtások számának növekedésével járhat, ami sokkal veszélyesebb, figyelmeztetnek.

HIRDETÉS

Észak-Karolina kormányzója szombaton megvétózta a terhességmegszakítás szigorításáról szóló  helyi törvényt, ami a terhesség 12. hete után csak kivételes esetben engedélyezné a beavatkozást. Kedden viszont az amerikai állam törvényhozói megszavazták a kormányzó vétójának hatályon kívül helyezését.

Észak-Karolina szenátusa 30-20, a képviselőház 72-48 arányban megszavazta a kormányzó vétójának felülbírálását. Ha csak egyetlen republikánus másként voksolt volna, átbillenthette volna az eredményt a híradások szerint.

Az eset szoros kapcsolatban áll az Amerikai Legfelsőbb Bíróság tavaly nyáron meghozott döntésével, ami eltörölte saját 1973-as liberalizáló határozat, az akkor történelminek számító Roe vs. Wade-ügyben. A legfőbb bírói testület ezzel visszautalta a művi terhességmegszakítás szabályozásának jogát a helyi törvényhozókhoz. Ez több államban, főként Délen és Közép-Nyugaton jelentős szigorításokhoz fog vezetni.

Szégyent kiáltottak az ülésteremben tüntetők

A borotvavékony többség már napokkal ezelőtt arra késztette a demokrata kormányzót, Roy Coopert, hogy végső nyomásgyakorlási kampányt indítson. Igyekezett meggyőzni a republikánusokat, hogy változtassanak álláspontjukon. Végül vétózott.

Miután az állam szenátusa kedden megszavazta a vétó felülbírálását, négy női republikánus képviselő közös nyilatkozatot adott ki, amely szerint az új törvény "egy olyan kultúrát kelt életre, amely dédelgeti az anyaságot, és megmenti a meg nem született gyermekek életét".

A szigorítás ellen tiltakozók másként látják: "Szégyen! Szégyen! Szégyen!" - kiabálták a szavazás végén demonstrálók, akik a törvényhozás épületében tüntettek.

A szigorítás támogatói szintén transzparenseket emeltek a magasba, a szabadabb abortuszt követelők közé vegyültek.

Chris Seward/Copyright 2023 The AP. All rights reserved
Erősen megosztja a társadalmat és a pártpolitikát az abortusz szigorításaChris Seward/Copyright 2023 The AP. All rights reserved

Mit is mond ki a törvény?

A fogantatástól számított kevesebb, mint három hónap, azaz 12 hét elteltével a törvény tiltja a művi terhességmegszakítást.

A helyi jogszabály kevés kivételt hagy. Ilyen a nemi erőszak, a vérfertőzés és az orvosi sürgősség esete. Nemi erőszak és vérfertőzés esetén a terhesség 20. hetéig, életveszély esetén pedig legfeljebb 24 hétig tart a beavatkozást megengedő időszak.

Az abortusztabletták használatát is korlátozzák a terhesség tizedik hetét követően, és kötelezővé teszik az orvossal történő személyes konzultációt.

A megelőzésre is hangsúlyt fektet a törvény. Anyagi forrásokat rendel a fogamzásgátlás, a nevelőszülők és a gyermekgondozás, továbbá a fizetett szülői szabadság finanszírozására.

Chris Seward/AP
Demonstrálók a parlamenti kijelzőtábla feletti erkélyenChris Seward/AP

A keddi szavazás előzménye

A kormányzó a múlt héten körúton volt, amelyen a törvény következményeiről beszélt, és arra buzdította az állam polgárait, hogy gyakoroljanak nyomást a republikánus törvényhozókra.

Az észak-karolinai törvényhozás felsőházi elnöke szombaton kiadott közleményében hazugságok terjesztésével és a republikánusok terrorizálásával vádolta a kormányzót. Phil Berger hozzátette, "alig várja, hogy a törvényhozás felülírja a kormányzó vétóját".

Egy demokrata átlépésével lett vétóbiztos az arány

Észak-Karolina törvényhozásában a republikánusok elegendő szavazattal rendelkeznek ahhoz, hogy felülbírálják a kormányzói vétót. 

Áprilisban érték el az úgynevezett vétóbiztos arányt, miután egy demokrata képviselő, Tricia Cotham bejelentette, hogy átlép a republikánusokhoz.

A terhességmegszakítást szabályozó törvényről szóló, a kormányzói vétót felülíró szavazást már annak kihirdetésekor tervezte Észak-Karolina állam törvényhozása, a keddi időpont ezért nem volt meglepetés.

Észak-Karolinában eddig a terhesség 20. hetéig engedélyezték a terhesség megszakítását, ezt csökkenti 12-re az új törvény.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Országszerte dekriminalizálta az abortuszt Mexikó legfelsőbb bírósága

Újra fellángolt az abortusz körüli vita az Egyesült Államokban

Trumpnak fontos "Ukrajna túlélése", de sürgeti Európát is, hogy adjon több pénzt