NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Megöltek egy külföldi tudósítót Ukrajnában

Arman Soldin bevetés közben
Arman Soldin bevetés közben Szerzői jogok AP
Szerzői jogok AP
Írta: Jelinek Anna
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Arman Soldin, az AFP ukrajnai videós koordinátora kedden rakétatűzben vesztette életét a kelet-ukrajnai Chasiv Yar közelében - közölték az AFP újságírói, akik szemtanúi voltak a támadásnak.

HIRDETÉS

Az AFP munkatársát és csapatát kedd délután érte támadás Chasiv Yar külterületén, közel Bahmuthoz, a kelet-ukrajnai harcok több hónapja tartó epicentrumához. A hírügynökség munkatársai ukrán katonákkal voltak, amikor elkezdték Grad rakétákkal lőni őket.

A 32 éves Soldin a földön feküdt, amikor egy rakéta hozzá közel csapódott be. Ekkor vesztette életét. A csapat többi tagja nem sérült meg.

„Az egész ügynökséget lesújtja Arman elvesztése” - mondta Fabrice Fries, az AFP elnöke. „Halála szörnyű emlékeztetője annak, hogy milyen kockázatokkal és veszélyekkel kell szembenézniük az újságíróknak, akik nap mint nap tudósítanak az ukrajnai konfliktusról.”

Soldin Szarajevóban született, és francia állampolgár volt. Az AFP római irodájában kezdett el dolgozni gyakornokként 2015-ben, majd később Londonban vették fel. Tagja volt az AFP első csapatának, amit az orosz invázió 2022. február 24-i kezdete után küldtek Ukrajnába, ahová már másnap megérkezett. Szeptember óta állandó jelleggel Ukrajnában élt, vezette a csapatot, és rendszeresen utazott a keleti és déli frontvonalakra.

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) és az Újságíróvédelmi Bizottság (CPJ) adatai szerint Soldin halálával a harcok kitörése óta legalább 11 újságíró, illetve a médiacsapatok segítői vagy sofőrjei haltak meg az ukrajnai háborúról tudósítva.

„Arman briliáns munkája magában foglalja mindazt, ami miatt olyan büszkék vagyunk az AFP ukrajnai újságírói tevékenységére” - mondta Phil Chetwynd, az ügynökség globális hírigazgatója egy nyilatkozatban. 

Halála szörnyű emlékeztetőként szolgál arra, hogy milyen kockázatokkal és veszélyekkel jár a háborúról való tudósítás. Ma este a családjával és a barátaival, valamint az Ukrajnában dolgozó összes munkatársunkkal együtt gondolkodunk.
Phil Chetwynd
Az AFP globális hírigazgatója

Az AFP európai igazgatója, Christine Buhagiar egy „lelkes, energikus és bátor” emberre emlékezett. „Igazi helyszíni riporter volt, aki mindig kész volt dolgozni, még a legnehezebb helyeken is” - mondta. „Teljesen elkötelezett volt a szakmája iránt.”

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Foszforos lövedékek bevetésével vádolja az orosz hadsereget Ukrajna

Orosz kémet vett őrizetbe a lengyel rendőrség

Hogyan szabadult ki a 17 éves Valerija egy orosz átnevelőtáborból?