Győzelem napi díszszemle főpróbája Moszkvában

Egy tank a tréleren - főpróba Moszkvában
Egy tank a tréleren - főpróba Moszkvában   -  Szerzői jogok  AP/Copyright 2023 The AP. All rights reserved
Írta: Horváth Ferenc

Az ukrajnai agresszíó jelképe, a Z betű egyik katonai járművön sem tűnt fel - nem úgy, mint a tavalyi parádén.

Moszkvában vasárnap tartották a Győzelem napi katonai parádé főpróbáját, amelyen katonai járművek oszlopai gördültek végig az orosz főváros utcáin.

A felvonulást május 9-én tartják a moszkvai Vörös téren, hogy megünnepeljék a náci Németország 1945-ös legyőzésének 78. évfordulóját.

Az évente megrendezett ünnepségek keretében, a Vörös téren hatalmas katonai parádét tartanak, amelyen a legújabb fegyverzetet mutatják be a harckocsiktól a vadászrepülőgépeken át az atomtöltetű interkontinentális ballisztikus rakétákig.

A tavalyi díszszemlén a katonai járműveken ott virított az ukrajnai művelet jelképe, a Z betű. Az idei főpróbán nem volt látható egyiken sem.

kapcsolódó cikkek