NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Egyre több embert ítélnek el árulás miatt Ukrajnában, többek szerint nem csak igazi kémeket

Volodimir Zelenszkij tart beszédet
Volodimir Zelenszkij tart beszédet Szerzői jogok YVES HERMAN/REUTERS
Írta: Kristof MolnarPOLITICO
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Egyesek szerint politikai alapú boszorkányüldözés is folyik az árulók elleni harccal párhuzamosan.

HIRDETÉS

Az árulók, kettős ügynökök és kollaboránsok felkutatása egyre nagyobb sebességgel folyik Ukrajnában. Szinte minden napra jut egy új bejelentés a hatóságoktól, hogy éppen melyik állami tisztségviselőt vádolták meg árulással. Az oroszok által támogatott kettős ügynökök ukrajnai jelenlétét kevesen tagadják, azonban többen aggódnak, hogy a hatóságok műveletei a kémek üldözése mellett a kormány politikai ellenfeleire is kiterjed.

Az ukrán titkosszolgálatok soraiban a történelmi előzmények miatt hagyományosan jelen vannak az orosz kémek. A 2014-es majdani események és az oroszbarát Viktor Janukovics elnök elüldözése óta hullámokban tisztogattak a titkosszolgálatok állományában, azonban ezek szükségessége jelentősen felgyorsult a háború kitörése után.

Tisztogatások

Tavaly nyáron Volodimir Zelenszkij ukrán elnök több magas beosztású tisztségviselőt is menesztett. Két régi barátjával is így tett: a főügyész Irinya Venediktovának és a kémelhárítás vezetőjének, Ivan Bakanovnak is távoznia kellett. Az ukránokhoz intézett beszédében Zelenszkij azt mondta, a hatóságok több mint 650 esetben indítottak nyomozást árulás gyanújával. Az elnök szerint az orosz titkosszolgálatok Ukrajnába történő beszivárgása égetően fontos problémává vált.

Az árulók utáni vadászat azonban többek szerint összekapcsolódik a politikai boszorkányüldözéssel. Ezek a kritikus hangok attól tartanak, hogy a műveleteket személyes bosszú is motiválhatja, valamint egyes esetekben a korrupció és a jogsértések eltitkolása lehet a céljuk. Az ellenzéki szereplők elleni eljárások szerintük arra is alkalmasak lehetnek, hogy elvonják a figyelmet a kormány háborús teljesítményének kritikájáról.

Roman Dudin ügye

A Roman Dudin elleni eljárás jó példa az említett kritikus hangok számára. A férfi éppen egy - a harkivi polgármestert is érintő - korrupciós ügyön dolgozott, amikor tavaly májusban Zelenszkij felmentette. Az indoklás szerint Dudin nem védte megfelelően Harkivot a háború első napjaiban. A férfi azonban ezután négy hónapot szabadlábon töltött, és csak szeptemberben tartóztatták le. Ügyvédje szerint egyszer sem jelezték neki, hogy rosszul végezné a munkáját, mielőtt elbocsátották. A védelmi minisztériumtól ráadásul még elismeréseket is kapott.

A vád szerint Dudin szabotázzsal segítette az orosz erőket, és előkészítette a terepet, hogy az oroszok fegyverekhez juthassanak a harkivi titkosszolgálat bázisáról. Emellett az ügyészség szerint engedély nélkül elhagyta a posztját és károkat okozott a kommunikációs rendszerben, mellyel Kijevvel tartották a kapcsolatot.

A POLITICO által megszerzett dokumentumok azonban azt bizonyították, hogy a kommunikációs rendszerben nem történt kár, és a fegyvereket a területet védő ukrán katonákhoz juttatta el Dudin, amiért azok hálásak is voltak. Ügyvédje szerint pedig a férfi csak akkor hagyta el Harkivot, amikor parancsot kapott, hogy utazzon Kijevbe, segíteni a főváros védelmét. A tárgyaláson be is mutattak egy videót, melyen Kijev központjában volt látható Dudin, azonban azt az eljárásban értékelhetetlennek minősítette a bíróság.

Dudin ügyvédje emellett bemutatott dokumentumokat, melyek alapján a férfi és beosztottjai aktívan védték a várost a háború legelső napjaitól. Többek között 24 szabotőrt kaptak el és 556 kollaboránst azonosítottak. Az ügyvéd szerint azért gyanús a felmentésének időpontja, mert Dudin akkor éppen egy humanitárius segélyszállítmány befolyásos politikusok általi eltérítésének ügyében nyomozott.

Érdekes rehabilitációk

A belső elhárítás tevékenységével kapcsolatban további kérdéseket vetett fel, hogy a Zelenszkij által tavaly elbocsátott két vezető tisztségviselőt azóta egyaránt rehabilitálták. Venediktovát tavaly novemberben svájci nagykövetnek nevezték ki, míg Bakanovról két hete mondta ki a nyomozóhatóság, hogy nem követett el bűncselekményt. Korábbi nyilvános megaláztatásuk fényében ezek a lépések mindenképpen kétségekre adhatnak okot a titkosszolgálatok teljesítményével kapcsolatban.

Az árulás szót egyre gyakrabban alkalmazzák mostanában Ukrajnában. A hatóságok sokszor szinte reflexszerűen nyúlnak a bűncselekményhez, amikor vádat emelnek valaki ellen. Azonban nem biztos, hogy mindig csak azokat sújtják vele, akik tényleg megérdemlik.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Oroszokat buzdít kémkedésre a CIA

Nincs "ezüstgolyó" Ukrajnának, nem kap mindent eldöntő fegyverzetet

Ukrajna kész tárgyalni az oroszokkal - ugyanez fordítva kevésbé valószínű