Világszerte tüntettek is május 1-jén

Rohamrendőrök egy párizsi tüntetésen
Rohamrendőrök egy párizsi tüntetésen   -  Szerzői jogok  Aurelien Morissard/Copyright 2023 The AP. All rights reserved.
Írta: Peter Kristof

Párizsban a rohamrendőrséget is bevetették.

Világszerte felvonulások, tömegrendezvények voltak a munka ünnepén. Spanyolországban több mint 70 demonstrációt szerveztek a szakszervezetek. A résztvevők többnyire a magas infláció ellen tiltakoztak.

Marian González tanárnő Madridban azt mondta, hogy méltó bért követelnek, és azt, hogy a fizetések őrizzék meg az értéküket.

Hasonló célokért tüntettek mintegy 10 ezren a görög fővárosban, Athénban. A demonstrációt húsz nappal a május 21-i általános választások előtt rendezték. A német fővárosban, Berlinben körülbelül 4 ezer ember követelte a kormánytól és a munkaadóktól a bérek igazságosabb elosztását.

„Ez egy olyan nap, amikor felhívjuk a figyelmet arra, hogy mi nem megy jól a társadalmunkban. Mennyire igazságtalanul oszlanak el az erőforrásaink, milyen nagy a szakadék egyes rétegek között. Ez nem igazságos, és a legkevesebb, amit tehetek, hogy kiállok és kinyilvánítom a véleményemet" – mondta egy résztvevő nő, Charlotte Wieland.

Párizsban rohamrendőrök fékeztek meg főként fiatal tüntetőket. A francia szakszervezetek sokadszor szerveztek tiltakozást Emmanuel Macron elnök nemrégiben kihirdetett nyugdíjreformja ellen.

Az oroszországi május 1-jét beárnyékolta az ukrajnai háború. Moszkvában csak a Kommunista Párt rendezett felvonulást, amelyen a korábbi évek rendezvényeihez képest kevesebben vettek részt.

kapcsolódó cikkek