Több embert is megtámadott a duisburgi késelő, az államügyészség vette át az ügyet

Rendőrök a duisburgi edzőteremnél, a késelés helyszínén
Rendőrök a duisburgi edzőteremnél, a késelés helyszínén   -  Szerzői jogok  AP/Christoph Reichwein/dpa
Írta:  SL

Néhány nappal azelőtt, hogy a duisburgi edzőteremben négy embert megszúrt, egy 35 éves férfit halálra késelt a 26 éves szír iszlamista.

A német szövetségi államügyészség vette át a nyomozás irányítását a 26 éves szír állampolgárságú férfi ügyében, aki néhány nappal ezelőtt egy duisburgi edzőteremben késével megtámadott és megsebesített négy embert.

Az ügyészség szóvivőjének elmondása szerint az eddig elemzett nyomok és bizonyítékok "a bűncselekmény iszlamista motivációjára utaló jeleket" tártak fel, elsősorban telefonjának átvizsgálása után. Az ügy "különleges jelentősége" miatt a nyomozás a legfőbb német vádhatóság hatáskörébe tartozik.

A gyanúsított, a 26 éves szíriai Maan D. tíz napon belül öt embert támadott meg késével a közvetlen szomszédságában. A férfi húsvétvasárnap este több szúrással halálosan megsebesített egy 35 éves férfit, a Spiegel  információi szerint a bizonyítékok arra utalnak, hogy megpróbálta lefejezni áldozatát.

Április 18-án aztán négy férfit támadott meg késével egy fitneszterem öltözőjében, egy 21 éves férfi továbbra is életveszélyben van. Mindkét támadás kevesebb mint egy kilométeres körzetben történt. A nyomozók valószínű terrortámadásokként kezelik a késeléseket.

A két helyszín közelsége miatt a nyomozók nem zárták ki az összefüggést, írja a német lap, de a két ügy közötti kapcsolat csak Maan D. múlt hétvégi letartóztatása után vált konkréttá. A gyanúsított egyik cipőjén ugyanis nemcsak a megölt 35 éves férfi, de az egyik edzőtermi áldozat DNS-nyomát is megtalálták.

A 26 éves férfi előzetes letartóztatásban van, máig hallgat a vádakról. A rendőrség és az ügyészség korábbi információi szerint a szíriai 2016 áprilisában menedékjogot kért Németországban. 2018-ban két kisebb vagyon elleni bűncselekményt követett el, mindkét ügyet ejtették.

kapcsolódó cikkek