Lula da Silva: Közvetíteni kell Oroszország és Ukrajna között a békés megoldás érdekében

Luiz Inácio Lula da Silva (jobbra) és a portugál miniszterelnök, António Costa (balra) a brazil-portugál találkozón
Luiz Inácio Lula da Silva (jobbra) és a portugál miniszterelnök, António Costa (balra) a brazil-portugál találkozón   -  Szerzői jogok  AP Photo/Armando Franca
Írta: Anna Matrai

A brazil külkapcsolatok javítása érdekében utazott több napra Portugáliába Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök. Ismét javasolta, hogy a világ országai közvetítőként vegyenek részt a háború békés megoldása érdekében.

Megválasztása óta első hivatalos látogatására érkezett a brazil elnök, Luiz Inácio Lula da Silva Portugáliába. A brazil államfő a portugál elnökkel folytatott megbeszélés után ismét javasolta, hogy a világ országai legyenek közvetítők az ukrajnai orosz agresszió békés megoldása érdekében.

Kínai útján korábban úgy nyilatkozott: mindkét fél felelős a háborúért. Kijelentéséért élesen kritizálta a Fehér Ház.

"Nem tartom ugyanolyannak a két országot, mert tudom, mit jelent az invázió és a területi egység. Mindannyian úgy gondoljuk, Oroszország hibát követett el, amit az összes ENSZ-határozatban elítéltünk. De ez a háború már elkezdődött és be kell, hogy fejezzék, amihez muszáj tárgyalniuk" - fogalmazott a brazil elnök.

Portugál kollégájával, Marcelo Rebelo de Sousával közös sajtótájékoztatóján azt mondta, Brazília korábban is elítélte, hogy Oroszország megszállta Ukrajnát, az ENSZ-ben is e szerint szavazott. Hozzátette ugyanakkor: sem Oroszország, sem Ukrajna nem akar véget vetni a konfliktusnak. 

Lula da Silva a látogatással a brazil külkapcsolatokon kíván javítani. Négy napos portugál tartózkodása alatt újra megtartották a portugál-brazil csúcstalálkozót, melyet utoljára 2016-ban rendeztek meg. Lula da Silva 13 kétoldalú kereskedelmi egyezményt írt alá a portugál miniszterelnökkel, valamint partnerségi megállapodást kötöttek a brazil és portugál űrügynökségek között. Körútját kedden Spanyolországban folytatja.

További források • AP & El País

kapcsolódó cikkek