NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Szijjártó nem volt hajlandó kimondani a BBC-nek, hogy Magyarország Ukrajna győzelmét akarja

Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. április 13-án
Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. április 13-án Szerzői jogok Soos Lajos/MTI - MTI
Írta: Jelinek Anna
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Szijjártó Péter a BBC HardTalk című műsorának vendége volt kedd hajnalban.

HIRDETÉS

Szijjártó Péter a BBC HardTalk című műsorának vendége volt kedd hajnalban. A külügyminisztert többek között az ukrajnai háborúról, Finnország és Svédország NATO-csatlakozásáról és a befagyasztott Európai Uniós pénzekről is kérdezte Stephen Sackur riporter.

Sackur első kérdésében rögtön arra kérdezett rá, hogy „Önök kit szeretnének a háború győzteseként látni?”. Szijjártó kifejtette, hogy a kormány azt szeretné, hogy a „háború befejeződjön, véget érjen, amilyen gyorsan lehetséges”, azonban nem volt hajlandó egyértelműen kimondani, hogy Magyarország Ukrajna győzelmét szeretné. A külügyminiszter ráadásul még azután sem válaszolt egyenesen, miután Sackur újra rákérdezett a témára, hogy „nem tudja azt mondani nekem egy nemzetközi tévében, hogy azt akarja, hogy Ukrajna nyerje meg a háborút?”. Ez utóbbira Szijjártó csak úgy reagált, hogy „nem hiszem, hogy ennek a háborúnak lennének győztesei”. „Ennek a háborúnak csupán vesztesei vannak, mert ebben a háborúban emberek halnak meg. Tehát győztesről beszélni ebben az összefüggésben, attól tartok, értelmetlen.”

A riporter felhozta Orbán Viktor tavaly nyári nyilatkozatát is, amikor arról beszélt, hogy a Nyugatnak abba kell hagynia Ukrajna fegyverekkel való ellátását, mert minél többet ad a NATO az ukránoknak, annál erőteljesebben nyomul előre, mélyítve a frontot Oroszország. Ez Sackur szerint azonban „egyértelműen tévedés volt, mert miután felszólalt, a NATO fokozta a fegyverszállításait, és azt láttuk, hogy Ukrajna sikeresen visszaszorította az orosz erőket”. „Teljesen világos, hogy Ukrajna több nyugati fegyverrel sikeresen képes visszaszorítani az orosz erőket – mi ezzel a problémája?” - tette fel a kérdést. Szijjártó válaszában kiemelte, hogy „hála istennek” a NATO nem szállít fegyvereket ebbe a konfliktusba. Majd hozzátette, hogy szerinte ez utóbbi „nagyon rossz lenne, ha a NATO részt venne ebben a konfliktusban, mert ha a NATO a konfliktus közvetlen részesévé válna, az a harmadik világháború kitörését jelentené másnapra. Tehát, hála Istennek a NATO-ban meghozott döntés, miszerint a NATO nem részese a konfliktusnak, még mindig érvényes.”

Mi a történelmünk legnagyobb humanitárius akcióját hajtjuk végre, de nem szállítunk fegyvereket, mert a mi álláspontunk nagyon világos: a béke sokkal jobb a háborúnál. És nem látjuk úgy, hogy a fegyverszállítmányok véget vetnének a háborúnak. Szerintünk, ami véget vetne a háborúnak, az a tűzszünet és a béketárgyalások.
Szijjártó Péter
külügyminiszter

Sackur a kijelentésre egy éles visszakérdezéssel reagált. 

„Zelenszkij és az ukránok, akik ezt az interjút nézik, undorodni fognak attól, amit mond, egyszerűen úgy fogják látni, hogy ön a Kreml védelmezőjeként viselkedik. Ön olyan tűzszünetet akar, amely az orosz erők ellenőrzése alatt tartaná Ukrajna területének legalább 20%-át.”
Stephen Sackur
riporter

Sackur később arról kezdett beszélni, hogy Szijjártó pár nappal korábban Moszkvában járt, ahol „új gáz-, olaj- és atomenergia-szerződéseket írtak alá, ami egyszerűen csak tovább mélyíti az Oroszországtól való függőségüket”. Szijjártó szerint azonban „nem kötöttünk semmiféle új szerződést, hiszen az atomenergiáról szóló megállapodásunkat 2014-ben írtuk alá, azaz 9 éve. „A gázzal kapcsolatban az utolsó hosszú távú szerződést 2021-ben írtuk alá, majdnem két évvel ezelőtt. Van egy hosszú távú olajszerződésünk is, amelyet sok évvel ezelőtt írtunk alá. Nincsenek új megállapodások.”

Sackur ezután hiába próbált tovább beszélni az új szerződésekről, és a külügyminiszter április 11-ei moszkvai látogatásáról Szijjártó, nem volt hajlandó elismerni bármiféle új szerződés megkötését, annak ellenére, hogy az egy héttel ezelőtti útja során Alexander Novak energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettessel és Alekszej Lihacsovval, a Roszatom atomenergetikai vállalat vezérigazgatójával is tárgyalt. A felek ráadásul be is jelentették, hogy megegyeztek a paksi beruházás kivitelezési és finanszírozási szerződésének módosításáról, és Szijjártó még aznap maga tette hivatalossá egy sajtótájékoztatón, hogy a magyar kormány egy új gázmegállapodást is kötött az oroszokkal, vagyis a Gazprommal. Szijjártó úgy reagált a témára, hogy mindenkit megkért rá, hogy „ne terjesszen álhíreket, mert az nem fair”.

A gabonaimporttal kapcsolatban a külügyminiszter közölte, hogy a megállapodás célja az volt, hogy Ukrajnát támogassák az onnan kiinduló gabona és egyéb élelmiszerek exportjában a világ azon részeire, ahol az ukrán export hiánya élelmiszerhiányt okozhat. Több mint 3 millió dollárt adományoztak erre a célra, amikor Ukrajna ezt kérte, de végül ez az exportált gabona és élelmiszer egyszerűen beszorult Közép-Európában. „Nem ez volt a megállapodás, nem ez volt a cél és nem ebben állapodtunk meg. És a gabona, illetve egyéb élelmiszerek, amelyek elárasztották Közép-Európát, különösen Magyarországot, óriási nehézségeket okoztak a magyar mezőgazdaságnak és a magyar gazdáknak.”

Sackur később arról kérdezte a külügyminisztert, hogy Magyarország készen áll-e megtenni azokat a változtatásokat, amiket az Európai Unió feltételként szabott meg az uniós pénzek kifizetésével kapcsolatban. Szijjártó erre úgy reagát, hogy „van egy olyan terület, ahol nem születhet kompromisszum - meg kell mondanom nagyon őszintén -, ami a gyermekeink védelmének ügye”.„Nem hozunk semmiféle kompromisszumot a gyermekeink védelmével kapcsolatban, ezt veheti készpénznek.”

Vádak és/vagy kérdések - BBC HARDtalk

Posted by Szijjártó Péter on Tuesday, April 18, 2023
Facebook parameters No Facebook data could be recovered using the given URL. Most probably, the facebook post or video is not public and cannot be shared. Facebook URL e.g. https://www.facebook.com/username/posts/123456789 A valid facebook URL is required Caption

A teljes beszélgetést a külügyminiszter Facebook oldalán lehet elérni, magyar felirattal.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Zelenszkij: Magyarország nem NATO-szövetségesként viselkedik

Fogadta a belarusz külügyminisztert Szijjártó Péter

Szijjártó: nem a kormányon múlik, mikor ratifikálják a svéd NATO-csatlakozást