NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Ligeti 100: fesztivállal ünneplik a zeneszerző születésének centenáriumát

Ligeti György
Ligeti György Szerzői jogok BMC
Szerzői jogok BMC
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Nemzetközi világsztárok és a hazai kortárs zenei élet meghatározó előadói és szerzői világítják meg Ligeti György sokszínű életművét Budapesten.

HIRDETÉS

Száz éve született Ligeti György, a 20. század második felének egyik legjelentősebb zenei újítója. Az erdélyi származású, 2006-ban elhunyt zeneszerző világszerte ünnepelt centenáriumának szálai a Budapest Music Centerben (BMC) futnak össze május 22. és 28. között.

Az egyhetes Ligeti 100 fesztivál tizenkét koncertjén korai művek, sikerdarabok és kései remekművek egyaránt hallhatók lesznek a BMC-ben, a fellépők között olyan sztárszólistákkal találkozhatunk, mint az izlandi zongoraművész, Víkingur Ólafsson, Kim Kashkashian brácsaművész, Sarah Defrise szopránénekes, valamint a neves brit csellista, Steven Isserlis. Az ünnepi alkalomból színpadra lép a komponista fia, Lukas Ligeti, és Budapestre látogat Ligeti özvegye, a 93 éves Ligeti Vera is.

A fesztiválprogram három pillérét három zenekari koncert adja a kortárs zene vezető hazai együtteseivel: május 22-én a Budapesti Vonósok, május 25-én az UMZE Kamaraegyüttes, május 28-án, a szerző születésnapján pedig a Keller András és Rácz Zoltán által alapított Ligeti Ensemble játszik a BMC Koncerttermében. Ezen a hangversenyen a BMC-ben élő és dolgozó Kurtág György mellett Eötvös Péter és Vidovszky László új, Ligeti emlékének ajánlott műveit is hallhatja a közönség.

„Ligeti, Kurtág és Eötvös életműve szimbolikus és kézzelfogható értelemben is a Budapest Music Center kortárs zenei tevékenységének alapjait jelentette 25 évvel ezelőtt, és jelenti ma is” – nyilatkozta Gőz László, a BMC igazgatója. „Azért dolgozunk, hogy a 20. század kortárs zeneszerzői a 21. század klasszikusaivá váljanak.”

Ligeti György lenyűgöző és olykor mai füllel is meghökkentő remekművei közül számos szóló- és kamaradarab is elhangzik a fesztiválon, Károlyi Katalin, az Amadinda Percussion Project, Rácz Zoltán, Holló Aurél, Ittzés Gergely, Csalog Gábor, Kemenes András, Fábri Flóra és Zétényi Tamás előadásában, de nem maradhat el az egyszerre 100 metronómon megszólaló, hipnotikus erejű Poème symphonique sem. A vokális darabokból a 2022-es Kodály Zoltán Kórusverseny győztese, a Pax et Bonum Kamarakórus nyújt válogatást, Balogh Máté erre az alkalomra komponált a cappella műve mellett.

Május 23-án a Ligetivel szoros baráti és szellemi kapcsolatban állt, 97 éves Kurtág Györggyel, valamint a Ligetivel sokáig együtt dolgozó Eötvös Péterrel beszélget Fazekas Gergely zenetörténész, hogy személyes történetekkel idézzék fel a komponista alakját. Ligeti zenéje a mozivásznon is történelmet írt: a 2001: Űrodüsszeiában és más filmalkotásokban megszólaló műveiről Dargay Marcell zeneszerző tart előadást május 24-én. A fesztiválhoz lemezmegjelenés is kapcsolódik: a BMC Records új kiadványán Zétényi Tamás a XX. századi vonósirodalom nemzetközi értelemben is legjelentősebb szólódarabjait adja elő, köztük Ligeti csellószonátáját és brácsaszonátáját.

Hogy műfaji határokon átlépve mekkora hatást gyakorol Ligeti zenéje a mai alkotókra, arról különleges jazz- és elektronikus zenei koncertek tanúskodnak a programban: a Modern Art Orchestra Fassang Lászlóval, a Lukács Miklós Cimbiózis Trió a Ligeti Ensemble tagjaival, a Moment’s Notice Trio pedig Lukas Ligetivel és Fekete-Kovács Kornéllal karöltve helyezi új kontextusba Ligeti műveit. A BMC Opus Jazz Clubjában Sašo Vollmaier, Pozsár Máté és Szabó Dániel zongoraművészek egy-egy új bemutatóját is átélheti a közönség, míg a BMC Könyvtárában a Zeneakadémia elektronikus zenei médiaművészet szakos hallgatói mutatják be Ligeti által inspirált alkotásaikat.

További információk: https://bmc.hu/programok/ligeti-100-ligeti-es-kurtag

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meghalt Shane MacGowen, a kelta punk legendája

Tévutat neveztek el Ligeti Györgyről születésének századik évfordulóján

Orosz író-költőt díjaztak a Lipcsei Könyvvásáron