Orbán: Tudomásul vesszük és betartjuk a szankciókat

Orbán Viktor
Orbán Viktor   -  Szerzői jogok  AP Photo
Írta: Pásztor Máté

a miniszterelnök a kitiltási ügyről és az élelmiszerárstopról beszélt péntek reggeli rádióinterjújában.

A Nemzetközi Beruházási Bank tisztviselőnek kitiltásáról beszélt péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök.

Mint mondta, a bank tevékenysége miatt az Egyesült Államokból kitiltott tisztségviselők ügye nem Magyarországgal szembeni szankciókat jelent.

34 magánszemélyről állítják, hogy kijátszották az Oroszországgal szemben szankciókat, közülük egy magyar állampolgár, a tiltások pedig pénzügyi szakemberekre vonatkoznak.

Orbán továbbra sem ért egyet a szankciókkal, de tiszteletben tartja az USA döntését. Mint mondta, az országgal jó hazánk kapcsolata és törekszik a baráti együttműködésre, hiszen a védelmi szövetség mellett a kereszténység is kapocs a két ország között.

A miniszterelnök szerint míg Magyarország békét szeretne, addig az USA háborút, ezt a konfliktust azonban ki kell bírnia a két ország közötti barátságnak. Utalt arra, hogy érthető az amerikaiak hozzáállása, hiszen biztonságos távolságban vanak az orosz atomfegyverektől, ráadásul saját atomarzenáljukra is támaszkodhatnak.

Az élelmiszerárstop kapcsán Orbán azt mondta, hogy a továbbra is magas infláció nem indokolja annak kivezetését. Bízik abban, hogy áprilisban már jelentősebb lesz az árcsökkenés, illetve bíztatónak látja az inflációs nyomás csökkenését is, de ez még nem elegendő.

kapcsolódó cikkek