Ukrajna és a Közel-Kelet békéjéért is felszólalt a pápa

Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika lodzsájáról mondta el húsvéti üzenetét.
Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika lodzsájáról mondta el húsvéti üzenetét.   -  Szerzői jogok  AP Photo
Írta: Peter Kristof

Ferenc pápa húsvéti beszédét mintegy százezren hallgatták a Szent Péter-bazilika előtt.

A Közel-Kelet békéjéért is felszólalt Ferenc pápa a húsvéti szentmise utáni beszédében. A katolikus egyházfő a római Szent Péter-bazilika lodzsájáról mondta el hagyományos húsvéti üzenetét és urbi et orbi, a városhoz, vagyis Rómához és a világhoz intézett apostoli áldását mintegy százezer hívő jelenlétében.

Mélyen aggódom a közelmúltban elkövetett támadások miatt, amelyek veszélyeztetik a bizalom és a kölcsönös tisztelet kívánatos légkörét, ami szükséges az izraeliek és palesztinok közötti párbeszéd újraindításához, hogy béke uralkodhasson a Szent Városban és az egész régióban
Ferenc pápa, katolikus egyházfő

Beszédében a pápa utalt a közelmúltban Jeruzsálemben történt erőszakos cselekményekre, valamint az Izraelt, Libanont és Szíriát érintő, határokon átnyúló tűzharcokra. A katolikus egyházfő arra kérte Istent, „nyissa meg az egész nemzetközi közösség szívét, hogy az emberek törekedjenek arra, hogy véget vessenek minden háborúnak, konfliktusnak és vérontásnak a világban – ezek között Ferenc pápa külön szólt az ukrajnai háborúról is.

A katolikus egyházfő arra kérte az oroszokat, hogy „keressék az igazságot" országuk ukrajnai háborújával kapcsolatban. „Segítsd a szeretett ukrán népet a béke felé vezető úton, és áraszd a húsvét fényét Oroszország népére!" – tette hozzá a pápa.

kapcsolódó cikkek