Tajvan bekerítését gyakorolja a kínai haderő

Kínai vadászgépek
Kínai vadászgépek   -  Szerzői jogok  AP/CCTV
Írta: Zoltan Siposhegyi

Kivételesen precíziós csapásokkal is próbálkoznak, ami különösen nyugtalanító.

Vasárnap is folytatódott a kínai Közös Kard hadgyakorlat, amelynek keretében Tajvan bekerítését gyakorolja a légi erő és a tengerészet.

A három napos műveletet Peking épp azután kezdett el, hogy a tajvani elnök az amerikai képviselőház vezetőjével tárgyalt az Egyesült Államokban.

A kínai repülők és harci hajók a Tajvani-szorosban tréningeznek és három irányból vették körül a szigetet, sőt médiaértesülések szerint vasárnap már azt is gyakorolták, hogy hogyan mérjenek precíziós légicsapásokat stratégiailag fontos tajvani célpontokra.

,,A katonáink megmutatják, hogy képesek megvédeni minket, mert egyre nagyobb a fenyegetés. Határozott ellencsapásra van szükség" - mondta egy 15 éves kínai fiú, aki a Hsinchu támaszpont kerítésénél nézte a felszálló vadászgépeket.

A tajpeji vezetés szerint a manőverek veszélyeztetik a dél-kínai-tengeri régió stabilitását és biztonságát. A sziget védelmi hatóságai vasárnap riadókészültségbe helyezték a légvédelmet. Tajvan legfőbb szövetségese, Washington azonban jelezte: a térségben állomásozó amerikai erők képesek lesznek fenntartani a békét.

kapcsolódó cikkek