Ferenc pápa elhagyhatja a kórházat

Ferenc pápa a Szent Péter téren 2023. március 29-én
Ferenc pápa a Szent Péter téren 2023. március 29-én Szerzői jogok AP Photo/Alessandra Tarantino
Írta: Euronews/ÁG - Twitter/MTI/AP
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A katolikus egyházfő minden bizonnyal jelen lesz a nagyhét szertartásain.

HIRDETÉS

Ferenc pápa szombaton elhagyja a Gemelli-klinikát, és visszatér a Vatikánba a Bíborosi testület pénteki közlése szerint.

Giovanni Battista Re, a bíborosi kollégium dékánja azt is bejelentette, hogy a jelenlegi orvosi információk ismeretében a húsvéti nagyhét szertartásai szervezésével úgy számolnak, hogy azokon jelen lesz a katolikus egyházfő.

A pápa egészségi állapotának javulása gyorsabb a vártnál, hiszen hetekkel ezelőtt még úgy tervezték, hogy a húsvéti szertartásokat a bíborosi testület tagjai celebrálják, de a fejlemények ismeretében visszatérnek az eredeti protokollhoz.

Az AP hírügynökség tweetje

Ferenc pápát néhány nappal ezelőtt légzési nehézségek miatt kellett kórházba szállítani, kezeléséről beszámolt az egész világsajtó, így a fenti tweetben az AP hírügynökség is.

Pénteken derült ki, hogy kezelési ideje alatt a pápa megkeresztelt egy kisdedet a kórházban. Az újszülöttet Miguel Angelnek hívják. Az eseményről pénteken tettek közzé képeket. 

Handout
Miguel Angel egész életében elmondhatja majd magáról, hogy a pápa keresztelte meg, ilyennel korábban csak hercegek és királyok büszkélkedhettekHandout

Habár a pápát már szombaton kiengedik a gyógyintézményből, a virágvasárnapi misét a Vatikánban még a bíborosi testület dékánhelyettese, Leonardo Sandri mutatja be, a húsvétvasárnapi szentmisét pedig Giovanni Battista Re.

Ferenc pápa személyesen olvassa majd fel húsvétvasárnapi üzenetét, és adja az akkor szokásos Urbi et Orbi áldást Róma városára és a világra.

A Ferenc pápát gyenge állapotában mutató híradások egyike

Orbán Viktor a Vatikánba utazott

Szintén pénteki hír, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Rómában lerótta kegyeletét Karl-Joseph Rauber bíboros-érsek, egykori budapesti apostoli nuncius ravatalánál.

A magyar küldöttség tagja volt Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára is.

AP Photo/Andrew Medichini
Orbán Viktor a VatikánbanAP Photo/Andrew Medichini

Karl-Josef Rauber bíboros március 26-án, 88 éves korában hunyt el. 1997-től 2003-ig Magyarország és Moldova nunciusa volt. Ferenc pápa 2015 februárjában kreálta bíborossá. 

A Miniszterelnöki Hivatal közleménye hangsúlyozza, hogy Magyarország és a magyar egyházak sokat köszönhetnek a néhai bíboros egyházdiplomáciai támogatásának.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Misét celebrált Ferenc pápa virágvasárnap

A nagypénteki egyezményről is megemlékezett Ferenc pápa húsvéthétfőn

Jeges a háború lehelete, mondta Ferenc pápa nagyszombat este