Elindult az első klímavédelmi per Európában

 Idős Hölgyek a Klímavédelemért
Idős Hölgyek a Klímavédelemért   -  Szerzői jogok  Jean-Francois Badias / AP Photo
Írta: Euronews/ÁG - AFP/AP

Svájci nyugdíjasok egy csoportja ügyvédek útján az Emberi Jogok Európai Bíróságán indított eljárást.

Elindult az első klímavédelmi per Európában. Svájci nyugdíjasok egy csoportja ügyvédek útján az Emberi Jogok Európai Bíróságán indított eljárást. Az Idős Hölgyek a Klímavédelemért nevű csoportjuk elítélte a kormányokat, így sajátjukat, és hangoztatják, hogy a politikusoknak érdemi lépéseket kell tenniük.

Rosemarie Walti azt mondja, hogy 73 évesként már érzi, hogy az idős korosztály sokkal érzékenyebb a klímaváltozásra. A szokásosnál melegebb időszakokban többen lesznek rosszul, sőt, gyakoribb a halálozás is.

Walti asszony nem véletlenül lett a mozgalom egyik arca, hiszen csoportjukban az átlagéletkor pont annyi, amennyi idős ő maga. Az aktivisták szerint minden kormány megsérti az egészséges környezethez való jogot azzal, hogy nem hoz hatékony intézkedéseket a szennyező helyett a tiszta technológiák bevezetésének gyorsítására.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

klímaváltozás