Világhírű karmester koncertjével indul a Bartók Tavasz

A Cseh Filharmonikusok
A Cseh Filharmonikusok Szerzői jogok Bartók Tavasz
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Cseh Filharmonikusok és karmesterük, Szemjon Bicskov nyitja a harmadik Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek programját.

HIRDETÉS

Közép-Európa egyik legismertebb szimfonikus zenekara, a Cseh Filharmonikusok és karmesterük, Szemjon Bicskov nyitja a harmadik Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek programját, amelyen március 31. és április 16. között premierekkel és ősbemutatókkal, a hazai és a nemzetközi művészeti élet legjobbjaival találkozhat a közönség.

Két évvel ezelőtt Bartók Béla születésének 140. évfordulóján indult útjára az első Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek, és a fesztivál azóta is méltón őrzi és élteti névadója szellemi örökségét. A nemzetközi viszonylatban is páratlan művészeti eseménysorozat nem kizárólag Bartók-kompozíciók előadásával tiszteleg a zeneszerző páratlan életműve előtt, de az általa ránk hagyományozott gondolatiságot is képviseli a műfajok és produkciók sokaságán keresztül, a régizenétől a folklórig, a kortárs komolyzenétől a jazzen, a világzenén és a táncművészeten át a könnyűzenéig, a koncertek mellett képzőművészeti kiállításokkal, zenei tematikájú filmekkel és szakmai konferenciákkal is gazdagítva a főváros kulturális életét.

A március 31-én kezdődő fesztiválon idén is számos zenemű és előadás premierje kapott helyet. Röviddel a prágai ősbemutató után hallhatja a magyar közönség Thierry Escaich Études symphoniques című legújabb zongoradarabját, de a fesztiválon debütál Gyöngyösi Levente a Müpa 2020-as Zeneműpályázatán díjazott alkotása, a Tragœdia Temporis első része is. A Visky András koncepciója nyomán Kiss Judit Ágnes librettójára készült, az első emberpár édenkerti életét és a Paradicsomból való kitaszíttatását elmesélő ősbemutató Hollerung Gábor és a Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában csendül majd fel a Müpában.

Szintén ősbemutatóra készül Eredics Benjamin, akit Fekete István kalandregénye, A koppányi aga testamentuma és az abból készül kalandfilm inspirált Végvárak, vitézek című, népzenei ihletésű, de minden hangjában modern tánczenei művének megkomponálására. Zenetörténeti jelentőségű eseménynek lehetnek tanúi Vashegyi György, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus koncertjének nézői, hiszen Gottfried Heinrich Stölzel 1727-ben komponált és évszázadokig előadatlan passióját hallhatja a jelenkor közönsége, Csengery Dániel Holle anyó történetét feldolgozó gyerekoperája pedig a zenés színház sokoldalú tehetsége, Szemenyei János rendezésében, kiváló magyar művészek közreműködésével elevenedik meg a színpadon.

A fesztivál nemzetközi jellege lehetőséget ad arra, hogy külföldi fellépők és a hazai kulturális szcéna kiválóságai páratlan közös produkciókat hozzanak létre. Az új zene előadásában élen járó Klangforum Wien és Eötvös Péter Ligeti György előtt tisztelgő műsorának négy versenyműve három, nemzetközi szinten is elismert magyar szólista, Kelemen Barnabás, Fenyő László és Fejérvári Zoltán közreműködésével csendül fel, míg a zenei élet hét évtizede meghatározó brit zenekara, a Philharmonia Orchestra koncertjén Baráti Kristóf adja elő Bartók romantikusan szenvedélyes és szecessziósan dekadens korai hegedűversenyét.

Nem csak a klasszikus zenében várhatóak határokon átívelő kooperációk: míg a modern jazz kivételes alakja, Nik Bärtsch magyar zenésztársakkal idézi meg Bartókot, a Budapest Ritmo lendületes programjában a ciprusi Monsieur Doumani triója a nyíregyházi partiveterán Óperentziával kollaborál. A régió legjelentősebb világzenei szemléje a korábbi évekhez hasonlóan idén is műfaji és földrajzi határokat átlépő programot állított össze: Izlandtól Egyiptomig a világ számos csücskéből érkeznek fellépők, köztük Emilíana Torrini & The Colorist Orchestra, a Fanfara Station és a Tamikrest is.

Több világszínvonalú kiállítás is várja a koncertek után csendes elmélyülésre vágyókat: a Ludwig Múzeumban látható először együtt Boris Lurie és Wolf Vostell konfrontatív, a nyugati kultúra egyik legnagyobb katasztrófájára reflektáló kiállítása, míg a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum a magyar festészet két kimagasló alkotója, Gulácsy Lajos és Csontváry Kosztka Tivadar életművébe ad betekintést.

Azoknak sem kell lemondaniuk a fesztiválhangulatról, akik fizikailag nem tudnak jelen lenni a programokon, hiszen a tradicionális zar zenét játszó Mazaher mellett a Muzsikás együttes ötvenéves fennállását ünneplő jubileumi koncertet és a fesztivált megnyitó Cseh Filharmonikus Zenekar koncertjét is élőben követhetik majd a fesztivál online felületein.

További részletek és információk a Bartók Tavasz programjáról a bartoktavasz.hu weboldalon találhatók.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A klasszikus és az elektronikus zene is otthonra talált a 17. Bakui Jazz Fesztiválon

Újabb díj a Bartók reklámfilmnek

Zsenik játsszák egy magyar zseni műveit Los Angelesben