Újra összecsaptak a rendőrök és a tüntetők Párizsban a nyugdíjreform miatt

nyugdíjreform ellenes demonstráció
nyugdíjreform ellenes demonstráció   -  Szerzői jogok  AP Photo
Írta: Pásztor Máté

A rendőrök könnygázt is bevetettek.

Nem csökkent a felháborodás a francia nyugdíjreform miatt, Párizsban a rendőrök könnygázt is bevetettek a tüntetők ellen.

A nyugdíjkorhatár 62-ről 64 évre emelését szabályozó új törvényt a Nemzetgyűlés megkerülésével, szavazás nélkül fogadták el, amire az alkotmány lehetőséget ad. A lépés hatására ellenzéki képviselők bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a miniszterelnök és kormánya ellen.

Emmanuel Macron francia elnök az elmúlt napokban kevesebbet szerepelt, ugyanakkor szövetségesei előtt kijelentette, hogy nem áll szándékában feloszlatni a törvényhozást, átalakítani a kormányt, vagy népszavazást kiírni a nyugdíjreformról a feszültségek csillapítása érdekében. Beszélt arról is, hogyk ki fog állni szorongatott helyzetben lévő miniszterelnöke mellett.Az Elysée-palota tájékoztatása szerint Macron ma élő televíziós interjút ad a nyugdíjreform körüli társadalmi és politikai feszültségek kapcsán.

Az ellenzéki képviselők a törvény kikényszerítéséit antidemokratikus lépésnek tartják, de hasonló véleményt fogalmaztak meg egyes kormánypárti politikusok is.

A következő sztrájk időpontját csütörtökre tűzték ki.

kapcsolódó cikkek