NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Erőszakba torkolló tüntetések voltak több francia városban

Tüntetők a párizsi Concorde téren 2023.03.16-án.
Tüntetők a párizsi Concorde téren 2023.03.16-án. Szerzői jogok MTI
Írta: Peter Kristof
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A tüntetők az ellen demonstráltak, hogy Emmanuel Macron francia elnök parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a nyugdíjreformot, azaz, hogy a nyugdíjkorhatárt a jelenlegi 62-ről 64 évre emelik.

HIRDETÉS

Parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a vitatott nyugdíjreformot, mert a nemzetgyűlésben nincs biztosítva a többség a törvénytervezet elfogadásához – így döntött Emmanuel Macron francia elnök – kormányzati források szerint. Ennek értelmében a nyugdíjkorhatárt a jelenlegi 62-ről 64 évre emelik Franciaországban.

Az államfő korábban még arról beszélt, hogy nem kívánja megkerülni a parlamenti szavazást annak ellenére sem, hogy a nemzetgyűlésben pártja nem rendelkezik kellő többséggel. A kormány arra számított, hogy a jobbközép Köztársaságiak képviselői is megszavazzák a reformot, de a csütörtök délelőtti egyeztetések kudarcba fulladtak.

„Nem kockáztathatjuk a nyugdíjaink jövőjét, erre a reformra szükség van" - mondta a szavazás megkerülésének indoklásául a Nemzetgyűlésben Élisabeth Borne kormányfő, akinek rövid beszéde után Yael Braun-Pivet, a Nemzetgyűlés elnöke kihirdette: a törvénytervezet elfogadottnak tekintendő. Az alsóház ülését péntek délutánig felfüggesztették.

Nem sokkal később a Nemzetgyűlés folyosóján az ellenzéki radikális baloldali összefogás, a NUPES képviselői, valamint a szintén ellenzéki jobboldali Nemzeti Tömörülés frakcióvezetője, Marine Le Pen is jelezték, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtanak be Élisabeth Borne kormánya ellen. Le Pen hozzátette, kész megszavazni baloldali javaslatot is a kormány megbuktatására.

Ez a helyzet a kormány és Emmanuel Macron totális kudarcának beismerése
Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés párt elnöke

A parlamenti szavazás megkerülése miatt több ezren tiltakoztak a Nemzetgyűlés közelében a párizsi Concorde téren, ahol a rend csak este 9 óra után állt helyre, miután a rendőrség vízágyukkal és könnygázzal oszlatta szét a tömeget. A Concorde tér körüli utcákban is történtek rendbontások, többen szeméttel teli kukát gyújtották fel, amelyeket a nyugdíjreform miatt sztrájkoló hulladékszállítók napok óta nem szállítottak el.

Erőszakba torkolló tiltakozások több francia városban

Más városokban is ezrek tüntettek a nyugdíjreform ellen, több helyen összecsaptak a tüntetők és a rendőrök. A Le Monde híradása szerint Párizsban, Nantes-ban és Rennes-ben több mint 200 embert vettek őrizetbe, tiltakozó összejöveteleket szerveztek Grenoble-ban, Toulouse-ban, Lyonban, Lille-ben vagy Bordeaux-ban is. Több helyszínen is erőszakos jelenetek játszódtak le.

Rennes-ben a rendőrségnek erősítést kellett kérnie a tiltakozók ellen, akik közül több százan tüzet gyújtottak a város történelmi központjában, valamint középületeket és egy szállodát is megrongáltak. A biztonsági erők könnygázt használtak a tüntetők feloszlatására.

Rongálások történtek Nantes-ban és Marseille-ben is. A rendőrség tájékoztatása szerint Nantes-ban csütörtök este több mint 3 ezren gyűltek össze, majd a városközpontban kukákat és el nem szállított szemetet gyújtottak fel. A Le Monde szerint az AFP újságírói arról számoltak be, hogy a tüntetők Molotov-koktélokkal dobálták a rendőröket, akik könnygázzal oszlattak. Egy fotós szerint több mint egy tucat kirakat megrongálódott.

Marseille-ben álarcos fiatalok betörték egy bankfiók ablakát és egy reklámtáblát, míg mások szemeteskukákat gyújtottak fel, „Le az állammal, a zsarukkal és a munkaadókkal” jelszavakat skandálva. A rendőrség könnygázt alkalmazott Amiensben és Lille-ben is. Dijonban a tiltakozók Emmanuel Macront ábrázoló bábut égettek el.

Felmérések szerint a franciák 70 százaléka támogatja a nyugdíjreform elleni tiltakozást.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Macron és kormánya túlélte a bizalmatlansági szavazást

Több száz embert őrizetbe vettek a tüntetéseken Párizsban

Francia nyugdíjreform: áram nélkül a Stade de France és az olimpiai építkezés