Kollégáik kirúgása ellen tiltakoztak a Google zürichi alkalmazottai

The "Google"-logo
The "Google"-logo   -  Szerzői jogok  AP
Írta: Rita Konya

A világcég januárban jelentette be, hogy globálisan 12 ezer alkalmazottjától válik meg

A Google több száz dolgozója gyűlt össze a vállalat zürichi irodájánál, több mint 200 kollégájuk elbocsátása ellen tiltakozva.

A világcég januárban jelentette be, hogy globálisan 12 ezer alkalmazottjától válik meg. A zürichi, 5000 fős állományból kétezren felajánlották, hogy lemondanak bérük egy részéről, ha ezzel elkerülhető a leépítés, de a vezetés visszautasította őket.

"Egy olyan cégről beszélünk, amely az elmúlt negyedévben napi 151 millió dolláros nettó profitot termelt. Ez nem az a vállalat, amelynek embereket kell elbocsátania" - mondta az egyik dolgozó.

A technológiai ágazatot érintő leépítési hullám nemcsak a Google-t érte el: a Meta, a Facebook anyavállalata kedden közölte: idén további 10 ezer munkahelyet szüntet meg a költségcsökkentés érdekében. Tavaly 11 ezer státuszt már felszámolt.

A romló világgazdasági kilátások és a robotizáció miatt az elmúlt hónapokban az Amazon, a Facebook és a Microsoft is hatalmas leépítésekbe kezdett.

kapcsolódó cikkek