A készpénzhiány és az új informatikai rendszer miatt akadozik az elnökválasztás Nigériában

Elnökválasztás Nigériában
Elnökválasztás Nigériában   -  Szerzői jogok  MICHELE SPATARI/AFP or licensors
Írta: Zoltan Siposhegyi

Komoly atrocitások azonban nem voltak.

Nigéria-szerte komoly fennakadások voltak az elnökválasztás során. Szombaton még este, órákkal a hivatalos urnazárás után is kígyózó sorok álltak a szavazófülkéknél. A 220 milliós országban most először töltötték fel a voksokat egy informatikai rendszerbe, ami nem ment túl olajozottan.

Egy abujai férfi csalásra gyanakszik. 

,,A kormánypárt azt ígérte, hogy minden átlátható lesz és a szavazatokat digitálisan fogják összeszámolni. Ez most nem megy, ami kétségbe vonja a vezetőink alkalmasságát" - mondta.

A választásokat a napok óta tartó készpénzhiány mellett kisebb tüntetések és verekedések akasztották meg, de terrortámadás sehol sem volt, ami komoly előrelépés az utóbbi alkalmakhoz képest.

Összesen 18 jelölt indult az elnökségért, de valódi esélye csak három politikusnak van. A kormányzó Haladó Erők Kongresszusa Bola Tinubut, a rivális politikai erő, a korábban hatalmon lévő Demokrata Néppárt pedig egy volt alelnököt, Atiku Abubakart indította. De nagyon sok szavazatra számíthat a mindkettejüknél fiatalabb munkáspárti jelölt, a fiatal városiak körében igen népszerű Peter Obi is.

kapcsolódó cikkek