NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A kínai és az orosz delegáció tiltakozása miatt nem adtak ki zárónyilatkozatot a G20-ak

Új-Delhiben tárgyalt a G20 csoport
Új-Delhiben tárgyalt a G20 csoport Szerzői jogok Rajesh Kumar Singh/AP
Írta: Anna Flori
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A G20-országok indiai értekezletének vége egybeesett a német kancellár érkezésével. Olaf Scholz az ukrajnai háborúról, illetve Németország és India gazdasági kapcsolatairól tárgyalt Új-Delhiben

HIRDETÉS

Megállapodás nélkül ért véget a G20 csoport kétnapos értekezlete Indiában, miután az orosz és a kínai delegáció nem volt hajlandó aláírni azt az ukrajnai háborúra vonatkozó passzusai miatt.

Így a tanácskozás végén csak egy közös állásfoglalást adhattak ki, hogy legalább rögzítsék a többség álláspontját.

Az indiai gazdasági miniszter közölte, hogy a kifogásolt részeket nem távolítják el a szövegből, mert a 20-ból 18 tagállam úgy látja, hogy az ukrajnai háború komoly hatással van a globális gazdaságra. Úgyhogy ezeknek a paragrafusoknak igenis van helyük a dokumentumban.

A G20 csoport találkozója a német kancellár érkezésével egy napon ért véget. Olaf Scholz élt az alkalommal, és még ottani tárgyalásainak megkezdése előtt nyilatkozott az ukrajnai háború legújabb diplomáciai fejleményeiről. Kína béketeremtő fellépéséről azt mondta, annak előfeltétele, hogy Peking ítélje el az ukrajnai orosz inváziót.

Úgy fogalmazott, hogy Kína szerepvállalása egyértelműen kedvező fordulat, de vannak árnyoldalai. Az például üdvözlendő, hogy a kínai vezetés elítéli a nukleáris fegyverek bevetését, de szerinte komoly hiányossága a kínai béketervnek, hogy nem esik szó benne az Ukrajnában harcoló orosz csapatok kivonásáról.

A német kancellár azért utazott Indiába, hogy az ukrajnai háborúról, illetve a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről tárgyaljon Narendra Modi kormányfővel.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kudarc a G20-as csúcson

A tavasz beköszöntét ünneplik Oroszországban

A G7 megerősítette elkötelezettségét Ukrajna mellett