NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

TV-film készül a kiégett londoni toronyházról

A nyugat-londoni Grenfell Tower toronyház kiégett épülete 2017. december 12-én.
A nyugat-londoni Grenfell Tower toronyház kiégett épülete 2017. december 12-én. Szerzői jogok ANDY RAIN/MTI/MTI
Írta: Peter KristofMTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Grenfell Towerben kitört tűznek 2017-ben 72 áldozata volt.

HIRDETÉS

Televíziós drámát forgat a BBC a Grenfell-tűzkatasztrófáról. A súlyos szerencsétlenségről készülő háromrészes drámasorozatot Peter Kosminsky írta és rendezi. A rendező a BBC közszolgálati médiatársaságnak hétfőn azt mondta: reményei szerint a készülő művel sikerül „a történtek mélyére hatolni", és fényt deríteni arra, hogy a katasztrófa miként történhetett meg.

Kosminsky a Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) hétszeres díjazottja, nevéhez olyan kiemelkedő sikerek fűződnek, mint a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadásokról és a boszniai háborúról készült drámai alkotások, vagy a Tudor-korszakban játszódó Wolf Hall televíziós adaptációja, amely Hilary Mantel regényfolyamából készült.

Kosminsky úgy nyilatkozott, időről időre történnek egy-egy nemzet életében olyan események, amelyek mindenkit megérintenek, és ilyen a Grenfell-katasztrófa is: mindenki emlékszik, hogy éppen mit csinált, amikor először hallott róla, mindenki emlékszik a képsorokra, amelyeket a televíziós tudósításokban látott. A rendező úgy gondolja, hogy bár a katasztrófáról rengeteg tudósítás látott napvilágot, ennek ellenére még mindig nem teljesen világos, hogy pontosan mi és miért történt.

Ahogyan Ahmed Peerbux, a sorozat társproducere elmondta, az előkészítő munkák már öt éve folynak. Ő és Kosminsky például interjúkat készített a tűzvész több érintettjével, mert egy ilyen rettenetes eseményt, amely az egész nemzet kollektív tudatába beleégett, sietség nélkül, szigorú alapossággal kell feldolgozni.

A tűzvész 2017. június 14-én hajnalban tört ki a 24 emeletes, 127 lakásos nyugat-londoni toronyházban. Az évtizedek óta példátlan tűzkatasztrófát a rendőrség szerint valószínűleg egy zárlatos hűtőszekrény okozta, amely a negyedik emelet egyik lakásában kapott lángra.

A tűznek 72 hivatalosan azonosított halálos áldozata volt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Néma menet emlékezett a Grenfell Tower áldozataira

Utak és házak tűnnek el a tengerparti erózió miatt Anglia keleti részén

Tűz pusztított a lutoni repülőtéren, magyar járatok sem mennek Londonba