Ukrajna által körözött csecsen tábornok áll a törökországi orosz mentőcsapatok élén

Mentőcsapatok kutatnak túlélők után a törökországi Gazientepben
Mentőcsapatok kutatnak túlélők után a törökországi Gazientepben Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: FT
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Danil Martinov az ukrajnai orosz invázióban részt vevő csecsen egységek egyikében szolgált.

Danil Martinov volt csecsen parancsnok a földrengés sújtotta Törökországban vezeti az oroszok segélyakcióit és mentőcsapatait. Martinovot Ukrajna állítólagos háborús bűnök elkövetése miatt körözi tavaly március óta.

HIRDETÉS

Cikkében a CNN azt írja, hogy Martinov az ukrajnai orosz invázió első heteiben többfelé is járt Ukrajnában. Megjegyzik, hogy közeli munkatársa volt Ramzan Kadirov csecsen vezetőnek (ő képezhette ki Kadirov testőrségét), és hogy Kadirov hivatalos Telegram-csatornáján több videóban is szerepelt.

Martinovot 2022-ben kinevezték az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának egyik tanácsadójává, az utóbbi napok során pedig többször nyilatkozott orosz médiumoknak Törökország földrengés sújtotta régiójából.

Hétfőn kora reggel 7,8-as erősségű földrengés rázta meg a török-szír határ környékét, a helyszínre több tucatnyi ország küldött segélyszervezetet és mentőegységet – köztük az oroszok is.  

Martinov Ukrajnában

Tavaly augusztusban az ukrán biztonsági szolgálat (SBU) azt állította, hogy Martinov háborús bűncselekmények sorozatát követte el a Kijevtől északra fekvő Borodianka városában. Az SBU szerint a férfi a csecsen Nemzeti Gárda csapatainak helyettes vezetője lehetett, és azt állították, hogy 2022 márciusában ő irányította a borodiankai pszichiátriai kórház elfoglalását. Az SBU szerint Martinov parancsára csaknem 500 embert, köztük betegeket, orvosokat és helyi lakosokat ejtettek túszul, és az ő utasítására a kórházat tüzelőállássá alakították. Hozzátették: Martinovot a nemzetközi jog megsértésével, illetve hadifoglyok és civilek bántalmazásával vádolják.

Az említett kórház igazgatója, Marina Hanitszka tavaly egy független orosz lapnak, a Medusának nyilatkozva elmondta, hogy oroszok aknákat helyeztek el a kórház körül, és hogy az orosz hadsereg egyik ezredese odament hozzá, Danil Martinovként mutatkozott be, majd azt mondta, hogy ha jól viselkednek, akkor életben maradnak, és nem is bántják őket. 

Martinov közölte, hogy jelenleg Vlagyimir Putyin védelme alatt állnak, és legyenek hálásak, mire Hanitszka visszakérdezett, hogy mégis miért kéne hálásnak lenni, mire Martinov az arcába hajolva közölte vele, hogy „azért, mert életben vagy."

A CNN nem tudta független forrásból megerősíteni, hogy valóban Martinov beszélt a kórház igazgatójával, tavaly augusztusban pedig maga Ramzan Kadirov tagadta az SBU vádjait, és közölte, hogy Martinov nem nekik, hanem az említett orosz minisztériumnak dolgozik. 

Kadirov tavalyi, Telegramon közzétett videóiban Martinov többször is az ukrajnai csecsen erők tagjaként tűnik fel Ukrajna megszállt részein.

A CNN megkereste az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumát Martinov törökországi szerepéről, valamint az ukrán biztonsági szolgálatot is, de egyelőre nem kaptak válaszokat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Gyűlik a népharag a földrengés sújtotta határvidék török oldalán

Leghamarabb keddre tudják felhozni a beteg kutatót a török barlangból

Törökország: egy amerikai barlangkutató 1 km mélyen a barlangban rekedt