Újra Afrikába látogat Ferenc pápa

Ferenc pápa repülőre szállt, hogy Afrikában először a Kongói Demokratikus Köztársaságba utazzon
Ferenc pápa repülőre szállt, hogy Afrikában először a Kongói Demokratikus Köztársaságba utazzon   -  Szerzői jogok  AP Photo/Alessandra Tarantino
Írta: Andrea Hajagos  és AP/AFP

Ezúttal a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Dél-Szudánba utazik. Afrika azon kevés helyek egyike a világban, ahol növekszik a katolikus egyház népszerűsége.

Hatnapos útra indult Ferenc pápa a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Dél-Szudánba, ahol várhatóan a béke üzenetét közvetíti a két, régóta háború sújtotta országnak.

A katolikus egyházfőnek kifejezetten fontos Afrika: ez már az ötödik útja pápaként a kontinensre, és korábban már többször beszélt a gyarmatosítás örökségéről és a globális fegyveriparnak a régióra gyakorolt káros hatásáról.

A segélyszervezetek remélik, hogy a pápa látogatása újra ráirányítja a világ figyelmét azokra a konfliktusokra, amelyekről a nyugati országok gyakran megfeledkeznek.

Ferenc pápa útjának jelentőségét növeli, hogy Afrika azon kevés helyek egyike a világban, ahol növekszik a katolikus egyház népszerűsége. Dél-Szudánban a pápa ökumentikus küldetést teljesít, oda ugyanis két protestáns egyházi vezető is elkíséri.

kapcsolódó cikkek