NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Több mint 17 ezer fegyvert adtak le Ausztráliában

Fegyverbolt Sydney-ben
Fegyverbolt Sydney-ben Szerzői jogok AP Photo/Rick Rycroft
Szerzői jogok AP Photo/Rick Rycroft
Írta: Euronews/ÁG
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Harmadára csökkent a lőfegyverek okozta halálozási arány, állapította meg egy tanulmányban a Sydney Egyetem.

HIRDETÉS

Az Ausztráliában kihirdetett lőfegyveramnesztia első évében több mint 17 ezer fegyvert adtak le. A vietnámi háborús időktől napjainkig készült, sokféle fegyvert sikerült begyűjteniük a hatóságoknak.

Becslések szerint több mint negyedmillió lőfegyver lehet Ausztráliában, amit illegálisan tartanak. A fegyverek begyűjtése hatékonyabb módja az erőszak megelőzésének, mint azt firtatni, hogy honnan vannak a tulajdonosoknál lévő fegyverek.

Ausztrália szövetségi államai 2019-ben megállapodást kötöttek a brit Nemzetközösséggel, hogy tartós amnesztiát hirdetnek, amely lehetővé teszi a fegyvertulajdonosok számára, hogy vizsgálat nélkül adjanak át nem regisztrált, illegális vagy nem kívánt lőfegyvereket.

Az amnesztia 2021 közepén kezdődött , a koronavírus-járvány miatti késedelemmel indult. A visszaszerzett fegyverek közé tartozik egy vietnami háború kori lángszóró, puskák tömege, pisztolyok és revolverek.

A kormány által néhány napja közzétett jelentés szerint az ausztrálok 17 543 fegyvert, valamint 606 lőfegyver-alkatrészt és -tartozékot adtak át.

Az átadott lőfegyverek túlnyomó többsége puska (8140) vagy sörétes puska (2896) volt. Körülbelül 789 pisztolyt adtak le.

Az amnesztia idején végzett anonim felmérés szerint a legtöbben (48%) azért adták le a lőfegyvereket, mert nincs szükségük rá, illetve nem akarják birtokolni a lőfegyvert.

Körülbelül 15 % mondta, hogy azért cselekedett így, mert felelősséget érez. Meglepő az adat, miszerint csupán 1% mondta azt, hogy az motiválta őket, hogy elkerüljék a büntetőeljárást.

Ausztrália utolsó lőfegyver-amnesztiája 2017-ben három hónapig tartott, akkor 57 ezer lőfegyvert adtak le. Az 1996 és 1997 között lezajlott híres amnesztiaprogramban 650 000 lőfegyver került a hatóságokhoz..

Harmadára csökkent a lőfegyverek okozta halálozási arány, állapította meg egy tanulmányban a Sydney Egyetem. Tavaly a kutatók azt figyelték meg, hogy 1979 és 1996 között a lőfegyverekkel összefüggő átlagos éves halálozási arány 3,6 volt 100 ezer emberre vetítve. A fegyveramnesztia bevezetése után ez a szám 1,2-re csökkent.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Újabb fegyverszállítmányokról egyeztet Európa Ukrajnával

NATO-főtitkár: csak fegyverekkel lehet kikényszeríteni a békét Ukrajnában

Hallási háború: az oroszok Havanna-szindrómával célozták meg Washingtont