Vizsgálják a világ egyik leggazdagabb emberének alapítványát

Access to the comments Kommentek
Írta: Peter Kristof
Jim Ratcliffe (jobbra) egy londoni sajtóértekezleten 2014. november 20-án.
Jim Ratcliffe (jobbra) egy londoni sajtóértekezleten 2014. november 20-án.   -   Szerzői jogok  Kirsty Wigglesworth/AP

Egy jótékonysági szervezetekre szakosodó bizottság vizsgálja az Egyesült Királyság (és a világ) egyik leggazdagabb embere, Sir Jim Ratcliffe alapítványát, amely egy 16 millió font (közel 7 milliárd 200 millió forint) értékű luxus klubházat segít finanszírozni egy a francia Alpokban lévő síklubban – írja a Guardian.

Az Ineos multinacionális vegyipari vállalat sportberuházásairól is ismert elnök-vezérigazgatója és lánya évek óta síelnek abban a courcheveli síklubban, amelyet az alapítvány szóvivőjének állítása szerint azért támogatnak, hogy elősegítsék hátrányos helyzetű gyerekek sportolását.

Ellentmondásosnak tűnő projekt

A Guardian szerint azonban az új klubházat kizárólag a síklub tagjai vehetik igénybe. A brit lap riporterének, aki szeretett volna belépni a tagok közé, azt mondták, hogy ehhez két klubtag ajánlása, ezen felül pedig 25 000 font (több mint 11 200 000 forint) belépési díj, majd 6 000 font (közel 2 700 000 forint) éves tagsági díj befizetése szükséges.

Ha viszont így van, az kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy Ratcliffe alapítványa (JRF) valóban széles rétegek sportolását, vagy inkább csak egy gazdagokból álló szűk társaság hobbiját támogatja, egy erről szóló rendelkezés ugyanis kifejezetten megtiltja „korlátozott tagsággal” rendelkező klubok számára, hogy amatőr, közösségi sportklubként regisztráljanak.

A brit Jótékonysági Bizottság ezért úgynevezett „szabálymegfelelési” eljárást indított a Jim Ratcliffe Alapítvány irányításával és vezetésével kapcsolatos esetleges aggályok felmérésére – ennél többet az illetékesek egyelőre nem közöltek. Az eljárással kapcsolatban a Gurdian megjegyzi, hogy önmagában ez még nem jelenti jogsértés megállapítását, azonban törvényességi vizsgálathoz vezethet.

A szóvivők cáfolnak

A JRF szóvivője szerint minden olyan felvetés, miszerint az alapítvány helytelenül járt el, vagy hogy a klubház nem a nyilvánosság javára működik, „rágalmazó és helytelen”. A szóvivő azt mondta, a Club des Sports de Courchevel a JRF által támogatott klubházának nyeresége „több mint 250 helyi gyermek sportolását segíti elő, mert ezek a gyerekek most egész évben világszínvonalú képzést lehetővé tevő létesítményekhez férhetnek hozzá. A gyerekeknek szezononként csak 350 eurót kell fizetniük azért, hogy a klubban edzhessenek, aminek a költsége más üdülőhelyeken szezononként 1000 euró körül lenne”.

Ratcliffe szóvivője is visszautasította, hogy a klubház zártkörű lenne, azt mondta, a klubtagok számára elkülönített terület, az „épület teljes területének kevesebb mint 4%-át teszi ki”.

„A megkezdett projekt célja egy új klubház felépítésének támogatása a Club des Sports Courchevel számára, amely elősegíti a jótékonysági szervezet egyik kulcsfontosságú célját, az amatőr sport népszerűsítését. A projektbe történő jelentős beruházás hosszabb időn keresztül a lakosság érdekeit szolgálja majd” – mondta még a szóvivő.