A legtöbb parlamenti párt már jelezte, hogy nem hajlandó szövetségre lépni az oroszbarát szervezettel.
A Szocialista Pártot, és vezetőjét Kornelia Ninovát bízta meg a kormányalakítással a bolgár elnök, Rumen Radev. Ha most sem sikerül működőképes kabinetet összeállítani, akkor két éven belül az 5. országgyűlési választást fogják kiírni Bulgáriában.
Márpedig a szocialistáknak nem lesz könnyű dolguk. Az államfő először a jobboldali GERB pártot kérte fel a kormányalakításra, majd a reformistákat, de egyikőjük sem tudott meggyőző többséget szerezni. Bulgáriában nagyon ritka, hogy az elnök a harmadik legerősebb pártnak is bizalmat szavaz.
,,Ha sikerül megegyeznünk a többi párttal és megszerezzük a kormányzó többséget, azonnal elkezdünk dolgozni a miniszterek névsorán. Még az sem dőlt el, hogy politikusok vagy szakértők lesznek" - nyilatkozta némi óvatossággal Kornelia Ninova pártelnök.
A legtöbb parlamenti párt azonban már jelezte: nem támogatják a szocialistákat oroszbarátságuk miatt. Egyedül ők szavaztak az ukrajnai fegyversegély ellen.
A belpolitikai válság miatt csúszhat Bulgária csatlakozása a schengeni és az eurozónához, valamint a helyreállítási pénzek folyósítása is elakadhat.