Néhol már betiltanák a „divatjamúlt borzalmak éjszakáján” bevetett pusztító és gyilkos petárdákat

Access to the comments Kommentek
Írta: Németh Árpád
Correfoc fesztivál Barcelonában (illusztráció)
Correfoc fesztivál Barcelonában (illusztráció)   -   Szerzői jogok  AP Photo/Emilio Morenatti

Tatán 2018 óta tilos a petárdák durrogtatása az Öreg-tó nevezetességének számító vadludakra tekintettel. Ennek ellenére az idén szilveszterekor minden korábbi évnél több tűzijátékot lőttek ki, mire a harmincezerre becsült vadlúd „sokadalomból” talán 1200 maradt a környéken. Csak Rómában hatvan autó égett ki az új év első óráiban. Németországban – a járvány alatti kétéves tilalom után – újra engedélyezték a pirotechnikai eszközök használatát. Felelőtlen ünneplők tűzoltókra és rendőrökre céloztak. Elég volt – harsogják szakszervezeti képviselőik, és annak a randalírozásnak a betiltását követelik, amit egy holland szemorvos a „divatjamúlt borzalmak éjszakájának” nevez.

Az alábbi cikkben a nyugalom megzavarására alkalmas felvételek is láthatók. Kérjük, ne indítsa el ezeket, amennyiben érzékeny az ilyen tartalmakra.

A véletlenen múlott, hogy nem volt sérültje vagy áldozata a szilveszteri lakástűznek Miskolcon, amit egy eltévedt petárda okozott. Az anya a barátnőjénél várta az újévet, 11 éves fia az édesapjával töltötte az év utolsó napját, 20 éves lánya ment el utoljára otthonról – mint kiderült: alig fél órával a becsapódás előtt.

Posted by Àdám Gara on Saturday, December 31, 2022

Utóbb az anyában felmerült: ha otthon maradt volna, talán el tudta volna oltani a lángokat, a felvételek láttán azonban ráeszmélt, hogy ez kilátástalan lett volna. Az otthon kedvencei, két kis tengerimalac elpusztult, az ajtót betörő rendőr pedig füstmérgezést kapott. „Biztosan nem éltük volna túl, hogy kilőtték a lakásunkat” – áldotta a szerencséjét a lakás tulajdonosa.

A végzetes rakétát egy 16 éves környékbeli fiú lőtte fel, az irányíthatatlan petárda pedig pillanatok után becsapódott a harmadik emeleti lakótelepi lakás vasráccsal és galambhálóval hiába védett teraszára, majd lángra lobbantotta a lakást.

A hat kocsival kiérkező tűzoltók ugyan rövid időn belül megfékezték a terjedő lángokat – miközben negyven lakónak kellett átmenetileg elhagynia az épületet –, a lakást azonban nem tudták megmenteni. A teljesen kiégett otthonban több tízmillió forintra becsülik a kárt.

Hogy egy városban meggondolatlanul kilőtt, pici petárda milyen károkat képes okozni, jól példázza az UEFA által közzétett videó, amellyel arra figyelmeztették a Rómában játszó vendégcsapat tagjait, hogy szállodai szobáik nyílászáróit mindig tartsák csukva.

A felvételen egy erkélyen izzítanak be egy petárdát, amely ahelyett, hogy a magasba szállna, és ott pukkanna szét, irányíthatatlanul vízszintesen süvít el, és belerepül egy távoli épület legfelsőbb szintjébe, ahol lángra lobbant legalább egy helyiséget.

A rövid felvétel végén felharsanó, felszabadult kacaj szerint a petárdát kilövő csipet csapat jót derült a mutatványon, és nemigen tanúsított megbánást.

Gondatlan veszélyeztetés vagy gyilkossági kísérlet?

A kutya vészmorgására ébredt fel szilveszterkor, éjfél után egy zuglói kertes ház tulajdonosa. Mire Bartók László átért az utcai frontra, már bevilágítottak a lángok az ablakokon. Kirohant a kertbe, ahol „intenzíven égett” a kerítés egy része, mellette a kertben tárolt anyagok, kerékpárok. „Tűz van!” – kiabálta, miközben a szomszédok már tárcsázták a tűzoltókat. Gyorsan érkeztek, eloltották a tüzet, majd megjelentek a rendőrök is. A nyomozás még nem derítette ki, hogy véletlen vagy szándék okozta a tüzet, az viszont nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy „nagy tűzerejű pirotechnikai eszköz” gyújtotta fel az egyébként nem gyúlékony anyagokat. A tűz intenzitására utal, hogy az acéllemezekből és vaskonzolból készült kerítés egy része eldeformálódott, a tőle három méterre lévő szigetelt ablak pedig elrepedt. A kárszakértő az előzetes felmérés után 2-3 millió forintra becsülte a kárt – az enyhe füstmérgezést szenvedett tulajdonosnak okozott megannyi kellemetlenségről, utánajárásról nem beszélve.

Bartók László fotói
A zuglói ház 2023. január 1-jénBartók László fotói

Kevésbé volt szerencsés egy csupán hatéves kislány Zalaegerszegen, aki szilveszterkor este nyolc körül a szüleivel sétált, miközben mellette felrobbant a tűzijáték. Kigyulladt a kabátja, „amit úgy rángattak le róla a szerettei”. Másodfokú égési sérülésekkel szállították a kórházba. A rendőrség „foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt rendelt el nyomozást az ügyben”, pedig akár bűncselekménynek is lehetne minősíteni az esetet.

A São Paulo-i rendőrség például gyilkossági kísérlet ügyében nyomoz egy, a zalaegerszegihez nagyon hasonló esetben. A tengerparti Praia Grande strandján is alkalmi, nem szervezett tűzijátékkal ünnepelték 2023 beköszöntét. Az egyik petárda egy kisebb csoportba csapódott, és – a mellette álló unokatestvére szerint – azonnal lángba borította Elisângela Tinem ruháját. A kétgyermekes anya életét nem tudták megmenteni.

„Éjfélkor, miközben épp anyámat öleltem át, egy hatalmas villanásra lettem figyelmes, aztán mindenki sikoltozni kezdett” – mondta az egyik szemtanú. „Egy vérző nőt láttam a földön, egy fiú pedig, aki vele volt, szintén a földön feküdt.”

Miután a petárdát nem ők indították, a rendőrség emberölésnek minősítette a 38 éves nőt halálát.

Egyetlen petárda pusztító hatásának kegyetlen példája a lazának induló, függetlenség napi családi-baráti összejövetel az Egyesült Államokban.

„Nincs szex, ha petárdát robbantasz”

Az idén senki sem halt meg – összegezte a „vidám” szilveszterezés mérlegét az ANSA.

Egy tízéves szicíliai kisfiú kezét kellett amputálni, miután felrobbant a benne szorongatott petárda. Rajta kívül 179 sérültje volt az ünneplésnek, köztük félszáz gyermek. A legtöbb áldozat „szokás szerint” a leghangosabb és legzajosabb városban, Nápolyban szorult orvosi ellátásra – tudósított az olasz hírügynökség, amely arról is beszámolt, hogy az amputált kéz mellett ujjak vesztek oda, másokat súlyos halláskárosulással ápolnak.

Hogy a halláskárosulás mennyire lehet súlyos, azt egy fiatalember példája illusztrálja, aki 2021 márciusában, két hónappal szilveszter után azt mondta: még mindig cseng a füle, azon kívül mást nem hall.

Rómában egyébként a minap, szilveszterkor hatvan autó teljesen kiégett a tűzijátékok következményeként.

Harmincöt embert letartóztattak, 273-at pedig beidéztek – közölte a belügyminisztérium.

Az Olaszországban értékesített illegális tűzijátékok közül sok gyakorlatilag kezdetleges bomba, amelyeknek a nápolyi fiatalok szívesen adnak látszólag vicces neveket.

Az egyiket a Napoli szurkolóinak kedvencéről, Hvicsa Kvaratskelia grúz csatárról – Maradona után – Kvaradonának hívják. Egymagában három kilogrammot nyom, és potenciálisan halálos. Rajta kívül népszerű még a Sivatagi Vihar, a Vörös Október, a Rambo 1, továbbá a Covid- és a Bin Laden-bomba.

A nápolyi nők egyébként 2008-ban annyira megelégelték a durrantgatást, hogy „nincs szex, ha petárdázol” elnevezésű akciót hirdettek a férfiak ellen. Küldetésük némi sikerrel járt, mivel abban az évben az átlagoshoz képest százzal csökkent a sérültek száma.

A divatjamúlt borzalmak éjszakája

Az előző évhez képest az idén 15 százalékkal, az ötéves átlaghoz képest 46 százalékkal csökkent a tűzijáték okozta balesetek száma a Fülöp-szigeteken is – nyugtázta szinte megelégedéssel az ottani egészségügyi minisztérium. Adatai szerint az idén „csupán” nyolcvanöten szorultak orvosi segítségre.

A robbanás vagy lángok okozta sérülések hat esetben amputálást tettek szükségessé.

Ilyentájt sokkoló röntgenfelvételeket tesznek közzé a tűzijátékokban súlyosan sérült végtagokról, a képeknek azonban a jelek szerint nincs elrettentő és megelőző hatása.

Csupán egy rotterdami szemklinikára tizenhét sérültet szállítottak az újévbe forduló éjszakán. Négyen a Maasstad kórházba kerültek, szintén szemsérülésekkel.

Számuk a nap folyamán valószínűleg növekedni fog – mondta 2023 első óráiban az ügyeletes, már tapasztalt szemészorvos, aki a „divatjamúlt borzalmak éjszakájának” nevezte a történteket – amiben az idén a heves szél is szerepet játszott.

„Az egyik beteget 25 méterről találták el” – magyarázta dr. Tjeerd de Faber. Az egyik áldozat az egyik szemére tartósan megvakult, hat másiknak pedig maradandó sérülései vannak.

„Szégyen, hogy ez az újév megünneplésének ára” – hangoztatta a szakember, aki évek óta érvel a tűzijátékok betiltása mellett.

A rendőrség rajtaütésszerű ellenőrzéssel próbálta útját állni legalább az illegális, Németország felől érkező szállítmányoknak. Az idén, közvetlenül szilveszter előtt összesen egy tonnányi petárdát foglaltak le az A12-es autópályán, de a jelek szerint nem füleltek le mindenkit.

„Pokolian sok” tűzijáték lobbant – idézte fel Schiedam polgármestere, aki a felelőtlen robbantások betiltását szorgalmazza, de tisztában van azzal, hogy egy ilyen változás évekig tart. „A dohányzás betiltása sem egyik napról a másikra következett be” – jegyezte meg Cor Lamers.

Rotterdamban egyébként legalább 35 embert tartóztattak le az újév első napjának hajnali óráiban, mert fütyültek a zajos tűzijátékok tilalmára.

Szétrebbent Tata nevezetessége, a vadludak sokadalma

Átmenetileg zárva – üzeni a floridai Phantom Fireworks azok után, hogy egy autós november végén egy baleset után belehajtott a tűzijátékokat forgalmazó bolt kirakatába. A robbanások sorozata után az üzlet szinte porig égett. Csodával határos módon a szörnyethalt sofőrön kívül más áldozata nem volt a tragédiának.

Malcolm Denemark/Florida Today via AP
Az üzletvezető a Phantom Fireworks maradványai előtt 2022. november 28-ánMalcolm Denemark/Florida Today via AP

A tulajdonos azt ígérte, hogy rövidesen újra megnyitja a boltot. Ebbéli igyekezetében kissé hátráltatja, hogy két héttel később, december derekán valaki újra belehajtott a szinte elátkozott, szerencsére már kiégett, így üres üzletbe. Ez a második sofőr könnyebb sérülésekkel megúszta.

A kis mennyiségű petárda is romboló erejű – erről tanúskodik egy köztéri kamera felvétele Indiából.

Egy apa és hétéves fia kismotoron szállított két szatyorban házilag barkácsolt tűzijátékot, ami ismeretlen okokból az úton felrobbant. Egyik sem élte túl a szerencsétlenséget.

Nem csoda, hogy a tatai Öreg-tavon ennél sokkal több petárda kilövése után szétrebbent a város egyik nevezetessége, a vadludak sokadalma.

A városban a többi között épp a vadludakra való tekintettel 2018 óta tilos a tűzijátékozás – írta a Kemma.hu, ez azonban a legkevésbé sem zavarta a helyieket, akik már karácsony után előmelegítettek a szilveszterre, és elkezdték a petárdák durrogtatását. A harmincezerre becsült lúdállomány „bő felét” már akkor elüldözték.

Minden igyekezet ellenére aztán szilveszterkor öt évre visszamenőleg ebben az évben lőtték fel a legtöbb pirotechnikai eszközt.

„Mindösszesen 1200 madár maradt bent a tavon éjszaka, ami annyit jelent, hogy mintegy tizenháromezer lúd menekült ki a vízről a hanghatásoknak köszönhetően. Ezek szétszóródnak szerte az országban, és semmiféle biztosíték nincsen sajnos arra, hogy még az idén visszatérnek az Öreg-tóra” – idézte a portál Musicz Lászlót, a Magyar Madártani Egyesület helyi tiszteletbeli elnökét.

MTI/Vasvári Tamás
Vadludak esti behúzása a tatai Öreg-tó partján, a Vadlúd Sokadalom fesztivál helyszínén 2021. november 27-énMTI/Vasvári Tamás

A skóciai kutyamenhelyeken egyébként a tűzijátékok időszakában – a novemberi Bonfire-éjszakán és szilveszterkor – gondosan letakarják az ablakokat, és nyugtató zenét játszanak. Ennek ellenére sok eb vonyított, és általában szétkaparják a kenneleket.

Németországban betelt a pohár

A járvány miatt túlterhelt kórházakra való tekintettel Németországban 2020-ban és 2021-ben két évre betiltották a pirotechnikai eszközök használatát. Az idén sokan várták alaposan felkészülve a tilalom feloldását.

A szilveszternek két halálos áldozata volt: egy 17 éves fiút a maga barkácsolta petárdakatapultja ölte meg Lipcsében; egy, az úton tűzijátékot gyújtó férfit pedig elütöttek.

Ennél ijesztőbb, hogy a felelőtlen petárdások a tűzoltókat, a mentőket, mindenekelőtt pedig a rendőröket vették célba.

Még nézni is szörnyű, ahogy az egyiket a fején találta el egy eltévedt rakéta, amelynek a becsapódásától a sisakja sem tudta megvédeni.

Csupán a fővárosban, Berlinben legalább 33 rendőr és tűzoltó sérült meg. Németország más részeiből tucatnyi hasonló incidensről érkezett jelentés – nemcsak balesetekről, hanem „célzott” petárdával elkövetett támadásokról.

Olaf Scholz kancellár elítélte a támadásokat, a német rendőrök és tűzoltók szakszervezetei azonban egyenesen a tűzijátékok szilveszteri betiltását követelik.