Az orosz egységek és a Wagner zsoldosai előrenyomulnak Bahmut környékén

Ukrán katonák egy Humvee-ban, az ostromlott Bahmut városában
Ukrán katonák egy Humvee-ban, az ostromlott Bahmut városában   -  Szerzői jogok  AP Photo/Libkos
Írta:  SL

Szoledár egy részét elfoglalták, az igazi cél azonban az attól 18 kilométerre fekvő Bahmut városa. Az ukránok azonban keményen ellenállnak.

Londoni értékelés szerint az orosz erők kisebb haladást értek el a kelet-ukrajnai Bahmut városért folytatott harcokban. A Szoledár kisvárosért folytatott elkeseredett küzdelem is valójában Bahmut bekerítéséről szól.

A reguláris csapatok és a Wagner hírhedt zsoldoscsoport egységei az elmúlt négy napban taktikai előrenyomulást hajtottak végre a várostól tíz kilométerre északra fekvő Szoledar kisvárosban, és mára valószínűleg a város nagy részét ellenőrzik - közölte a londoni védelmi minisztérium napi hírszerzési tájékoztatójában.

A donyecki város továbbra is az orosz offenzíva elsődleges célpontja. A Szoledarba való benyomulás célja, hogy észak felől is bekerítsék a várost, és megzavarják az ukrán kommunikációs vonalakat - áll a brit közleményben. 

Egy amerikai tisztviselő ugyanakkor a múlt héten azt mondta, hogy Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport alapítója csak a térségben lévő nagy só- és gipszbányák feletti ellenőrzést akarja megszerezni. Prigozsin megerősítette érdeklődését a bányák iránt, és Bahmut stratégiai jelentőségét tekintve szerinte az a "hab a tortán".

London szerint a harcok egy része az összesen 200 km hosszú, használaton kívüli alagutak bejárataira összpontosul, mivel Oroszország és Ukrajna is "valószínűleg aggódik amiatt, hogy ezeket a bejáratokat a vonalaik mögé történő beszivárgásra használhatják". 

Prigozsin ezeket "földalatti városok hálózatának" nevezte, amelyek 80-100 méteres mélységben "emberek nagy csoportját képesek befogadni", és lehetővé teszik tankok és más katonai járművek szabad mozgását is. A Wagner tulajdonosa azt írta a Telegramon, hogy "a legkeményebb, legvéresebb harcok folynak" Szoledar ellenőrzéséért, ahol az elmúlt napokban a legsúlyosabb harcok folytak az ukrajnai frontvonal mentén.

A Bahmutra nehezedő fokozott nyomás ellenére ugyanakkor nem valószínű, hogy Oroszország hamarosan elfoglalja a várost, mivel az ukrán erők stabil védelmi pozíciókat alakítottak ki, és továbbra is ellenőrzik az utánpótlási útvonalakat - állítja a brit védelmi minisztérium hírszerzési jelentése.

Ukrán állítás szerint az oroszok folytatják ugyan támadásaikat a bahmuti, avdijivkai és limani fronton, erőfeszítéseiket a donyecki terület közigazgatási határán belüli elfoglalására összpontosítva, de eddig nem jártak eredménnyel. A kijevi vezérkar szerint az orosz megszállók továbbra is besorozzák a helyi lakosságot a megszállt területeken.

Oroszország a közel egy évvel ezelőtti inváziója óta számos kudarcot szenvedett Ukrajnában, így Herszonban például elvesztette az ellenőrzést az egyetlen regionális főváros felett, amelyet sikerült elfoglalnia.

Eközben az Institute for the Study of War (ISW) amerikai agytröszt szerint Prigozsin "továbbra is arra fogja használni a Wagner-csoport megerősített és kitalált sikereit Szoledarban és Bahmutban, hogy a Wagnert az egyetlen olyan orosz erőként reklámozza Ukrajnában, amely képes kézzelfogható sikereket elérni".

Zelenszkij ukrán elnök bejelentette: kormánya azon dolgozik, hogy az Ukrajna szövetségesei által megígért katonai felszereléseket minél hamarabb eljuttassák a frontvonalra. "Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a további támogatásról szóló megállapodás és a támogatás harctéri alkalmazása között a lehető legkevesebb idő teljen el".

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Orosz-ukrán háború