NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Julian Assange részt akar venni Vivienne Westwood divattervező temetésén

Julian Assange újságíró 2017-ben
Julian Assange újságíró 2017-ben Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: FT
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Baráti viszonyt ápoltak. Westwood tervezte Julian felesége, Stella esküvői ruháját.

HIRDETÉS

A Wikileaks-alapító kimenőt kér a belmarshi börtönből, hogy elmehessen a csütörtökön elhunyt Vivienne Westwood temetésére. A divattervező hangos támogatója volt Assange-nak, jó barátságban voltak.

Westwood az utóbbi tíz évben számtalanszor tiltakozott az 51 éves újságíró meghurcolása és bebörtönzése miatt. „Julian tisztelegni szeretne előtte" – közölte Assange felesége, Stella a BBC-vel, és hozzátette, hogy férje ügyvédje kérelmet fog benyújtani, hogy részt vehessen a búcsúztatón.

Az igazságügyi minisztérium szóvivője a BBC-nek azt mondta, hogy mivel Assange nem számít közeli hozzátartozónak, aligha adnak helyt egy ilyen kérésnek, de hozzátette: Assange börtönének igazgatója dönthet egyedi alapon.

Westwood temetésének dátumát egyelőre nem hozták nyilvánosságra. 

Stella arról is beszélt a BBC-nek, hogy a divattervező „nélkülözhetetlen szereplő” volt férje ügyében. Emlékeztetőül: Westwood az Assange-ot támogató kampánya részeként 2020-ban egy ketrecbe függesztette fel magát a londoni központi bíróság épülete előtt, és barátja szabadon bocsátását követelte. 

Fotó: AP
Westwood ketrecbenFotó: AP

Személyes szál, hogy Westwood tervezte azt az esküvői ruhát is, melyet Stella Assange a Belmarshban tartott esküvői szertartásán viselt 2022-ben, amikor hozzáment Julianhez. 

Fotó: AP
Esküvő előttFotó: AP

A tervező rendszeresen látogatta a férfit Ecuador londoni nagykövetségén, ahol 2015-ben együtt köszöntötték az újévet, 2019-től kezdve pedig a börtönbe is többször bement hozzá. 

A Wikileaks-alapító kiadatását a nyár folyamán jóváhagyta a brit kormány, de Assange fellebbezett. Hozzátette: az ellene folytatott eljárás politikai indíttatású. Assange évek óta küzd az az Egyesült Államoknak való kiadatása ellen, ahol titkos katonai dokumentumok kiszivárogtatása miatt akár halálbüntetés is várhat rá.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Amerikai rapper lett a Louis Vuitton egyik kreatív igazgatója

A bíróság elrendelte Assange kiadatását az USA-nak, a brit kormánynak jóvá kell hagynia a döntést

Julian Assange felesége szerint férje nem élné túl az amerikai kiadatást