Nem tetszik a bulitilalom az olasz ravereknek

Pillanatkép az egyik olasz tüntetésről
Pillanatkép az egyik olasz tüntetésről   -  Szerzői jogok  Gianfilippo Oggioni
Írta: Marianna Flamich

A római kormány bekeményített az illegális rave partikkal szemben, ez ellen tüntettek a műfaj szerelmesei.

Tánccal, transzparensekkel és felvonulásokkal tiltakoztak Olaszország-szerte az ellen, hogy a római kormány komolyan bekeményített az illegális rave partikkal szemben

Egy novemberi rendelet szerint a jövőben akár börtönbüntetést is kaphatnak azok, akik 50 főnél nagyobb létszámú, engedély nélküli techno buliban vesznek részt, a szervezőket pedig lehallgathatják.

„Azért vagyok itt, hogy megvédjem a jogunkat az utcai tánchoz és a tánchoz, úgy általában" - mondta egy fiatal lány, és el is sietett táncolni.

Két fiatalember egymás szavába vágva azt magyarázta, hogy tiltakoznak az olasz kormány intézkedései ellen, amelyek szerintük korlátozzák a szabadságukat.

Rave partikat általában olyan helyeken tartanak, amelyek nem megszokottak, például raktárhelyiségekben. Egy ilyen engedély nélküli buli akár napokon át is tarthat, miközben egyfolytában szól az elektronikus zene. 

Az olasz kormány azzal indokolta a szigorítást, hogy a raverek megsértik mások tulajdonát, illetve veszélyeztetik a közrendet vagy a közegészségügyet. Válaszul ezen a hétvégén több olasz város is techno zenétől és skandálástól volt hangos.

kapcsolódó cikkek